Mint a trópusokon

2007. július 13., 10:00 , 339. szám

Lezárult a primőr zöldségek idénye, amelyeknek igen jelentős szerepe van a kárpátaljai termelők gazdálkodásában. A termés alakulásáról és a gazdák további kilátásairól Őr Hidi László nagydobronyi gazdát, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnökét kérdeztük.

- Nem csalatkoztak a gazdák várakozásaikban az idei meglehetősen furcsa időjárás hatására?

- Az újkrumplit leszámítva valamennyi zöldség tekintetében jónak mondható ez az idény. Sajnos a tavaszi fagy visszavetette a burgonya fejlődését, amit az később már nem tudott behozni. Egyes kertekből az elvárt 2 tonna helyett szűk ötven kilónyi krumplit takarítottak be, az egy mázsa pedig már jó termésnek számított. A többi melegigényes zöldség az elvárásoknak megfelelően termett, mivel azok később kerültek kiültetésre. Mindenekelőtt a káposzta fizetett nagyon jól, hosszú ideig kilogrammonként 4 hrivnya körül tartotta magát az ára. Miután tavaly sok gazda csalódott az uborka fólia alatti termesztésében, idén többen próbálkoztak a paradicsommal. Sajnos leginkább ennek tudható be, hogy a paradicsom ára idő előtt a számukra kritikusan alacsony 2-2,20 hivnyás szintre zuhant a nagybani felvásárlás miatt, azaz alacsonyabb lett, mint az újkrumplié.

- A gazdák számára mi lett volna az ideális értékesítési ár?

- Mint közismert, a fólia alatt termesztett paradicsom ára az idény kezdetekor 10 hrivnya körüli nagybani értékesítési árról indul, s talán a négy hrivnyás alsó határig adható el jövedelmezően.

- Mi várható a nyár további részében?

- Azokban a körzetekben, ahol az ültetvényeket nem érte a jég, egyelőre jónak mutatkozik a termés. Van kellő mennyiségű napfény, meleg, sőt hellyel-közzel egy-egy jó eső is áztatja a talajt. Néha úgy tűnik, mintha a trópusokon lennénk. Ez az időjárás az inkább hűvösebb klímát kedvelő káposzta kivételével szinte minden növénynek kedvez, például a csemegekukoricának, a zöldségfélék közül pedig az uborkaféléknek, a paradicsomnak és a paprikának.

- Hogyan befolyásolhatja ez a felmelegedés, a korán jött tavasz és a meleg nyár a helyi gazdák munkáját?

- A szabadföldi zöldségtermesztést egyelőre nem érintik alapvetően a változások. Ami viszont a melegházi termesztést illeti, a korai tavasz és a meleg nyár csökkenti a termesztési időszakot, azaz csak a kora tavaszi és késő őszi periódusokban lesz érdemes próbálkoznia a gazdáknak. Számukra jobb volna átaludni a nyarat, mint a medvének a telet.

hk