Nemzetközi fesztivál Ungváron

Motordohogás gitárszólóra

2007. július 20., 10:00 , 340. szám
Volt, aki az esküvőjét is megszakította a motorostalálkozó kedvéért

Kárpátalján egyre több látványos motorostalálkozót szerveznek. Nem volt ez alól kivétel a július 12-14. között Ungváron megrendezett Music Bike Ukraine nemzetközi rock- és motorosfesztivál sem, melyre Ukrajna különböző megyéiből és közel tíz országból mintegy félezer résztvevő érkezett.

A Padonki nemzetközi motoros egyesület által a Budapest éttermet körülvevő parkban megrendezett találkozóra már július 11-én este megérkeztek az első résztvevők, akik közül sokan 6-7 ezer kilométernyi utat tettek meg két keréken, hogy részt vehessenek a fesztiválon. Mint Fehérvári Zoltán, a 25 fős záhonyi Keleti Blokk Motoros Egyesület elnöke lapunknak elmondta, először jártak Kárpátalján motorostalálkozón, ám az itteni emberek közvetlensége annyira megérintette őket, hogy egy életre szívükbe zárták Kárpátalját.

Pénteken a motorosok Kárpátalja nevezetes helyeit és üdülőövezeteit keresték fel. Az éjszakai órákban a teljes kivilágításban, különböző lámpaszínekben pompázó és villogó közel félezer motor dübörgése ébresztette fel álmukból az ungváriakat. A városban éjjel tett tiszteletkörök az egyik legnagyobb attrakciója volt a rendezvénynek, hiszen nem mindennap látni ennyi motorost Ungváron. Az eseményre rengetegen voltak kíváncsiak, különösen a fiatalok. A szerencsésebb lányoknak arra is esélyük nyílt, hogy a motorosok mögé ülve tegyenek néhány kört a városban.

Szombaton tovább nőtt a találkozóra érkezők száma. Az ungváriak körében nagy érdeklődést váltott ki a szombati motorosfelvonulás. A lobogókkal feldíszített járművek és az azok nyergében ülő férfiak, illetve a mögöttük helyet foglaló csinos hölgyek impozáns látványt nyújtottak, így nem csoda, hogy több ezer ungvári lakos volt kíváncsi a felvonulásra. A Petőfi téren felsorakozott motorosok tettek néhány kört a városban, majd leparkolták gépeiket a Tolsztoj utcában, ahol déltájt kezdetét vette a kaszkadőrbemutató. A magyarországi Halásztelekről érkezett Erdei Balázs látványos mutatványokat hajtott végre az ungvári aszfalton: hatalmas sebességgel majdhogynem függőleges helyzetben száguldott. Ugyancsak látványos volt, amikor hatalmasat fékezve annyira megemeledett a motor hátulja, hogy a versenyző feje szinte a földet érintette.

Szombat este a parkba visszaérkező motorosokat bográcsos várta, majd később egy majd féltonnás bikát sütöttek meg. Egy aznap egybekelő pár is a találkozó helyszínén járt, ami nem is csoda, hiszen mindketten imádják a motorozást. Késő este ukrajnai, német, szlovák, brit rockzenekarok vették birtokukba a parkban felállított színpadot. A legnagyobb érdeklődéssel a Julija Timosenko veje, Shon Karr által vezetett brit DVS együttes fellépését várták az egybegyűlt motorosok és rockerek, mely a többi zenekarral együtt fergeteges koncertet adott.

Olekszandr Szuhanov, a Padonki Uzsgoroda motorosklub elnöke, a fesztivál egyik szervezője lapunknak elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számukra, hogy Ungváron ilyen nagyszabású összejövetelt rendezhettek, melyre reményei szerint ezentúl minden évben sor kerül. A Music Bike Ukraine fesztiválon a motorosok már a közeli terveket, eseményeket beszélték meg. Idén nyáron minden bizonnyal számos alkalommal találkozhatnak még, amelyek közül kiemelkedik a hagyományos augusztus 24-ei nemzetközi motorostalálkozó.

Sajnos a motorostalálkozó nem múlt el kellemetlenségek nélkül: szombat éjjel egy BMW-t loptak el az Uzshorod szálló fizetett parkolójából, egy Suzuki pedig ugyanazon az éjszakán tűnt el a Zakarpattya szálloda ugyancsak fizetett parkolójából. A tulajdonosok bejelentése nyomán az ellopott járműveket nagy erővel keresi a rendőrség.

Baráth József