Aréna Fesztivál 2007

2007. augusztus 17., 10:00 , 344. szám

Ismét nagy sikerrel rendezték meg augusztus 8-12. között a beregszászi járási Benében a kárpátaljai fiatalok között nagy népszerűségnek örvendő Aréna - Kárpátaljai Ifjúsági Fesztivált és Szabadegyetemet az Aréna Produkció és a Kárpátaljai Fejlesztési Társaság szervezésében.

A sátortábor szerdán vette kezdetét, ekkor zajlott a fiatalok beköltözése. Bár még gyéren álltak a terepen a sátrak, az esti koncertekre, melyekről a szervezők már a nulladik napon is gondoskodtak, már szépszámú érdeklődő gyűlt össze. Elsőként az ABBA-show-ra került sor, melynek keretében az 1970-ben alakult svéd együttes legnépszerűbb dalait adta elő egy emlékzenekar. Ezt követően lépett pódiumra a szerda este sztáregyüttese, a Neoton - Ádám és Éva, melyre a fiatalokon kívül az idősebb korosztály tagjai közül is sokan kíváncsiak voltak. A Csepregi Éva és Végvári Ádám (a velük készült interjút a következő számunkban olvashatják) által előadott dalok nem okoztak csalódást. Csütörtökön aztán megkezdődött a "roham", ekkor költözött ki a sátorlakók több mint 90 százaléka.

A fiatalok strandröplabdáztak, fociztak, a nagy melegben pedig jól esett a fürdőzés a Borzsa folyóban. Volt testfestés, sokan éltek is ezzel a lehetőséggel. A többség azonban pihent. Este került ugyanis sor a hét talán legnépszerűbb és legtöbb nézőjét vonzó koncertjére, ahol az anyaországi és a kárpátaljai fiatalok egyik legismertebb rockbandája, a Tankcsapda (interjúnk az 5. oldalon) lépett fel. A lelkes rajongók együtt énekelték kedvenc dalaikat a zenekarral: az Agyarország, Az élet a legjobb méreg és a legütősebb, Mennyország Tourist c. dal most is nagy siker volt. A fergeteges fellépést követően reggelig tartott a DJ-zenével tarkított buli. Pénteken motorostalálkozó volt, majd délután kezdetét vette a strandfocibajnokság, melyen különböző települések fiataljai csaptak össze az Ungvári járástól a Felső-Tisza-vidékig. Este ismét a rockbandák nyitottak, sztárvendégként ezúttal a mulatós zenét játszó Matyi és a hegedűs lépett fel. Szombaton ismét a megszokott programokkal telt napközben az idő: volt fürdés, bográcsfőzés stb. Este mindkét nembeli fiatalok szép látványban gyönyörködhettek: ekkor került sor ugyanis a lány- és fiúszépségversenyre. Ezt követően pedig fellépett a Beregszászból elszármazott énekesnő, Szirmai Móni, aki olyan jó hangulatot teremtett, hogy a koncertet követő eső sem tudta meggátolni a reggelig tartó fergeteges bulit. Vasárnap este a romantikus dallamokat éneklő Desperado együttes koncertje zárta az Aréna-programokat.

-halász-