Ünneplő falvak

2007. augusztus 24., 10:00 , 345. szám

Asztélyban a település futballpályáján immár a hatodik alkalommal került sor augusztus 19-én falunapi rendezvényre, melyet már másodszor kötöttek össze nemzeti ünnepünkkel, a magyar államalapító Szent István király napjával. A program a tavaly elhunyt helyi fafaragó, Elek István alkotásánál, a Szent István-szobornál kezdődött, ahol Nagy Anna polgármester asszony köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket, köztük Sin Józsefet, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettesét, Olekszandr Krizsenevszkijt, a helyi határőrség parancsnokát, valamint Hubálj Lászlót, Kovászó polgármesterét. A köszöntő után Sin József emlékezett meg az első magyar királyról, a jelenre maradt örökségéről, külön kiemelve azt, hogy milyen nagy szerepe volt a magyarság összetartásában, a kereszténység felvételében és elterjesztésében. Az emlékmű megkoszorúzása után a település sportpályáján kulturális műsorral folytatódott a program. Felléptek a helyi óvodások és kisiskolások, az újonnan alakult nyugdíjasklub énekkara, az asztélyi Kék Ibolya Néptáncegyüttes, a nagybégányi néptánccsoport és a beregszászi Street Dance együttes. A jó hangulatot fokozta a tombolasorsolás, valamint a futballmeccs, melyen megmérkőzött egymással a település "válogatottja" és a határőrök csapata. A kilátogatók kipróbálhatták magukon a testfestés művészetét, s finom bográcsossal csillapíthatták éhségüket. Az ünnepség táncmulatsággal zárult, amelyen a helybeli Kázmér család együttese szolgáltatta az élőzenét.

Bátyúban a futballpályán Beregszászi Ferenc polgármester nyitotta meg a nagyközség ötödik falunapját, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal vagy anyagi támogatásukkal hozzájárultak az ünnepség megszervezéséhez. Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnöke a tradíciók megőrzésének fontosságát és a közösségek fegyelmező szerepét hangsúlyozta: "Jó alkalom a falunap arra, hogy ráirányítsuk a figyelmet régi hagyományainkra. Adjuk át a fiataloknak a községünk iránti szeretetünket." Bacsó Pál, Bátyú testvértelepülésének, a kelet-szlovákiai Boly községnek a polgármestere faluját mutatta be. Szántó Edit, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke, járási képviselő ünnepeink fontosságáról beszélt.

Színes műsorral mutatkoztak be a helyi kultúrház műkedvelői, a Bátyúi Nyugdíjasklub tagjai, a derceni Gyöngyösbokréta Néptáncegyüttes, illetve a nagydobronyi műkedvelők. Négy, ez alkalomra szerveződött futballcsapat vett részt a kispályás utcabajnokságban, majd a járási bajnokságban szereplő csapatuknak is szurkolhattak a bátyúiak, amely 1-1-es döntetlent ért el Beregsom gárdája ellen. A gyerekek és a fiatalok ügyességi vetélkedőkön mérkőztek meg. Akik hozzájárultak a sikeres falunap lebonyolításához, a községi tanács sátrában megkóstolhatták a finom bográcsgulyást. A tombolasorsolás fődíja egy mikrohullámú sütő volt, amelyet Baksa Sándor helyi lakos vihetett haza. A gyerekek légvárban ugráltak, körhintáztak, gázzal töltött színes lufikat eregettek. Sajnos este kiadós zápor zavarta meg a falunapozókat - bokáig ért a víz a futballpályán -, emiatt sokak bánatára a tervezett tűzijáték elmaradt, és a szabadtérinek meghirdetett diszkóra is a kultúrházban került sor.

Tiszacsomán az ötödik falunap görög katolikus ünnepi liturgiával kezdődött, majd a magyarországi Szent István Lovagrend tagjai bemutatták Szent István kardjának pontos másolatát és ismertették annak történetét. A lovagrend tagja, Tasnádi Gábor beszédében hangsúlyozta: a közösség ereje abban rejlik, hogy célokat tűz ki maga elé, és azokat meg akarja és meg is tudja valósítani. A község zászlajának ünnepélyes felszentelésével folytatódott a kultúrház előtt a falunap; Demkó Ferenc helyi görög katolikus parochus hangsúlyozta, hogy mindenki találhat olyan feladatot, amellyel a közösség ügyét előre tudja vinni. Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnöke a közösségi együttlét és a hagyományok megőrzésének fontosságáról beszélt. Első ízben ítélték oda a Csomáért díjat, melyet Bán János kapott, aki immár 30 éve a falu felcsere. Végül Tiszta udvar, rendes ház oklevelet kaptak az arra érdemes porták gazdái.

A kulturális program a helyi óvodások műsorával kezdődött, akik szavaltak, énekeltek és táncoltak. Keringőt, magyar és diszkótáncot adott elő a tiszacsomai kultúrház műkedvelő csoportja, több programmal is fellépett a mezőgecsei műkedvelő csoport, a beregszászi Viktória tánccsoport, valamint Mikecz Renáta tánctanár tanítványai. Kanásztánccal szórakoztatták az érdeklődőket a Mezővári Művészeti Iskola növendékei. A tombolasorsolás fődíja egy kismalac volt, amelyet egy kisfiú, a beregardói Szűcs István nyert el. Sok érdeklődőt vonzott a motorosbemutató is, ahol beregszászi és környékbeli motorkerékpár-építők mutatták be büszkeségeiket. A falu minden lakosa és a vendégek is megkóstolhatták a bográcsgulyást és halászlét, majd a tűzijátékot követően reggelig tartó szabadtéri táncmulatság vette kezdetét.

Zápszony is ünnepelt az elmúlt hétvégén: Szent István napját, az új kenyér ünnepét, valamint Ukrajna függetlenségének napját méltatták a múlt vasárnap megrendezett falunapon. Bacskai László polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Szent István napjának ünneplése a magyarság fennmaradását jelképezi, az új kenyér pedig a jövő záloga - hangsúlyozta. Beszédét követően a polgármester a hagyományoknak megfelelően megszegte az idei búzatermésből készült kenyeret.

Köszöntötte az ünneplő zápszonyi közösséget Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács és a KMKSZ alelnöke, aki kifejezte örömét annak kapcsán, hogy szülőfalujának lakosságával együtt ünnepelhet. Mint elmondta, ezen a napon azok az emberek gyűlnek össze, akik számára nagyon fontos az a szó, hogy Zápszony, és többek között ő is közéjük tartozik, hiszen a faluban született és nőtt fel. Az alelnök visszaemlékezett édesanyjára, Dávid Erzsébetre, aki sajnos már nem lehet közöttünk; arra, hogy a 80-as években ő is azok között volt, akik megszervezték az első Szent István-napi, falunapi ünnepségeket és örömmel tölti el, hogy ez a nemes hagyomány máig fennmaradt. Végezetül annak a reményének adott hangot, hogy összefogással sikerül majd Zápszonyt szebbé, jobbá, élhetőbbé tenni.

Az ünnepségen ugyancsak jelen volt Sin József, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökének helyettese.

Az egész napos falunapi rendezvény keretében sor került az utcák közötti ifjúsági labdarúgótornára, a Zápszony-Bene bajnoki mérkőzésre, a helyi óvodások, a zápszonyi és a rafajnaújfalui fiatalok zenés-táncos fellépésére, számos ügyességi vetélkedőre, valamint tombolasorsolásra, melynek fődíja egy számítógép volt.

F. Zs., S. Zs., B. Zs., B. J.