2007. szeptember 14.

2007. szeptember 14., 10:00 , 348. szám

"Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." János evangéliuma 17,3

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Jézus Urunk mennyei Atyjával beszél és főpapi imádságát mondja, amikor elhangzanak ajkáról ezek a szavak. Szavai értelmében az örök élet nem más, mint ismerni az igaz Istent, és akit küldött: Jézus Krisztust. Aki ismeri az Atyát, ismeri a Fiút is, mert ők egyek, aki pedig igazán ismeri Istent, az már hisz is benne, hiszen lehetetlen, hogy a végtelen isteni szeretet és jóság felismerése ne váltsa ki a hit szívdobbanását az emberből.

Sokan viszont nem ismerik Istent, vagy téves az istenismeretük, naponta lehet találkozni ilyenekkel. Ez az ember hibája, Istent nem lehet hibáztatni azért, ha valaki nem ismeri őt, hiszen az Úr mindent megtett azért, hogy az emberek megismerjék őt. Elküldte Jézust, aki helyesen és tökéletesen jelentette ki Isten akaratát és szándékát. Nekünk csupán Jézust kell megismernünk, rajta keresztül megismerjük az Örökkévalót is, és mienk az örök élet. Jézust megismerhetjük a Szentírásból, ahol fel vannak jegyezve azok a csodás dolgok, amiket ő mondott és tett. Olvassuk a Bibliát mindennap, hogy megszerezzük a szükséges istenismeretet. Aki pedig ismeri az igaz Istent, ahogy az Ige mondja, örök élete van.

Jézus tehát az örök élet kulcsa, rajta keresztül kapjuk meg az örök életet. Jézus által adatik az üdvösség, az örök boldogság. Jézushoz viszont a Biblia segítségével juthatunk el. Ezért, kedves Testvéreim, olvassuk a Bibliát, és higgyünk Jézus Krisztusban, aki életünk Megváltója, lelkünk üdvözítője. Megismerése és a benne való hit - ez az örök élet.

Kovács Attila