Mégsem nyílik magyar kar az UNE-n szeptemberben?

Pénz nélkül nem megy

2007. szeptember 14., 10:00 , 348. szám

Az utóbbi időben a zöld Kárpáti Igaz Szó sokat cikkezett a humán-természettudományi magyar kar megnyitásáról az Ungvári Nemzeti Egyetemen (UNE). A lap által közöltek szerint már szeptemberben létrejön az összevont magyar kar, a helyszínen járva azonban egészen mást tapasztaltunk.

Magyar humán-matematikai kar nyílik, adta tudtunkra Fedák Anita a "zöld" KISZó 2007. július 7-ei számának címlapján, azonban írásában elmondja: "A szaktárca emellett csökkentette az ösztöndíjas helyek számát: a jogi, a sportorvosi és az újságírói szakon egyaránt 5-5, a közgazdaságin nyolc diákkal vesznek fel kevesebbet. Az oktatási minisztérium ezzel a döntésével lehetetlenné tette, hogy még ebben a tanévben magyar médiaképzés induljon. Jó hír viszont - örvendezik a cikk írója -, hogy szeptembertől magyar humán-matematikai szakképzés nyílik, vagyis a magyar nyelv és irodalom, a magyar történelem és európai integráció mellett matematikát és fizikát is anyanyelvükön tanulhatnak a magyar diákok." Újabb örömhírt közöl velünk az újságírónő szeptember elsején, ugyancsak a címlapon Magyar kar nyílik az egyetemen címmel, majd írását így fejezi be: "Lapunk kérdésére, hogy hogyan folynak a humán-természettudományi magyar kar megnyitásának az előkészületei, az intézményvezető elmondta: négy tanszék - magyar nyelv és irodalom, magyar történelem és európai integráció, fizika és a matematika - magyar elsősei kerülnének a tervezett kar égisze alá, melynek megnyitását e hónapra tervezik. A Szülőföld Alap pályázatán elnyert támogatásból szeretnék befejezni az egyetem bal oldali szárnyának kivitelezését, ahol helyt kapna a magyar kar. Ami a dékán személyét illeti, folytatta a rektor, az UMDSZ-nek ajánlották fel a jelölését, mindössze annyi kikötésük van, hogy megfelelő tudományos fokozattal rendelkezzen a kar leendő vezetője."

Erre az örömteli hírre aztán felkapta a fejét minden oktatásügyben érintett személy, pedagógus, szülő és diák, lapunknál is többen érdeklődtek, ezért utánajártunk, hogy mi az igazság, hiszen a fenti írásokból a sokatmondó címek ellenére sem derül ki, hogy ténylegesen lesz-e vagy sem magyar kar szeptember végén.

A helyszínen járva azonban azt tapasztaltuk, hogy az új egyetemi szárny harmadik szintjén (melynek egy részében jelenleg a magyar történészhallgatók tanulnak), ahol az összevont magyar karnak adnának helyet, semmilyen kivitelezési munkálatok nem folynak. Több egyetemi tanárral beszélgettem, akik megjegyezték, hogy az egyetemen síri csend honol a magyar kar létrehozását illetően, nem zajlanak semmilyen előkészületek, és ők is csak bizonyos sajtóorgánumokban olvastak a nagyszabású, ám egyelőre úgy tűnik, délibábos tervekről.

Az általunk megkérdezett diákok szintén nem tudnak semmit a magyar kar létrehozásáról, elmondásuk szerint ők is csak az "igazi" KISZó-ban olvasták a hírt, aminek hallatán kérdésekkel ostromolták tanáraikat, akik vállvonogatva csak annyit mondtak, hogy ők sem tudnak semmiről.

A látottak és hallottak után az UNE megbízott rektoránál, Olekszandr Szlivka professzornál érdeklődtünk (Mikola Vehes rektor jelenleg szabadságon van), mi a helyzet a magyar kar létrehozása körül. Mint elmondta, valóban tervezik a jövőben a humán-természettudományi magyar kar megnyitását, melyen belül négy tanszék jönne létre. Az első évben magyar csoportokat alakítanának a fizikai és a matematikai karokon, a második évfolyamtól kezdve pedig teljes értékű tanszékekké válnának a magyar kar égisze alatt, amelyeken kizárólag magyar nyelven folyna az oktatás. Egyelőre azonban a magyar csoportok kialakítása sem folyik - jelentette ki kérdésünkre Szlivka professzor -, mert az UMDSZ-től még nem kaptak pénzt, neki pedig személy szerint nincs tudomása arról, hogy az előbbi szervezet 15 millió forintot kapott volna a Szülőföld Alaptól a magyar kar kialakítására. Arra a felvetésre válaszolva, hogy az oktatási minisztérium által kiadott licenc nem tartalmazza az adott tanszékek és a magyar kar létrehozására vonatkozó engedélyt, Olekszandr Szlivka elmondta, hogy a karok és tanszékek létrehozása az egyetem hatáskörébe tartozik, az oktatási minisztérium a licencben csak azt szabja meg, milyen szakokon folyhat az oktatás. Pénz nélkül azonban semmit sem kezdhetnek.

Végezetül felmerül a kérdés: amennyiben a helyzet a magyar kar megnyitása körül ennyire bizonytalan, mi az alapja az UMDSZ-közeli lap hurráoptimizmusának?

-figyelő-