A legjobb csődör Pedró lett

Hucul lovak seregszemléje Királyfiszálláson

2007. szeptember 21., 10:00 , 349. szám
A győztes Vitalij Sztepanyuk és lova az akadálypályán

A szolyvai járási Királyfiszállás (Szolocsin) közelében található Kvitka Polonini gyógyüdülő és a Plemkonecentr lótenyésztő egyesülés bázisán szeptember 15-16-án másodízben rendezték meg a hucul fajtájú lovak országos megmérettetését. A Huculszka sztezska pályán a kárpátaljaiak mellett Ivano-Frankivszk és Lemberg megyei lovakat mutattak be gazdáik, összesen 35-öt.

A versenyen különböző szempontok szerint értékelték a lovak adottságait és teljesítményét. A kilenctagú zsűri először a legjobb tenyészállatokat vette szemügyre, majd következett a ló és lovas számára egyaránt komoly erőpróbát jelentő akadálypálya.

Az első akadály máris nem mindennapi feladatnak bizonyult: a versenyzőknek ki kellett nyitni egy kaput és átmenni azon a ló nyergében ülve. Ezt követően színes papírcsíkokkal feldíszített ajtófélfák, szorosan egymás mellett álló lócák, majd labirintusszerűen elhelyezett cölöpök között kellett lovagolni. Már ezek az akadályok is erősen próbára tették néhány ló idegrendszerét, de a gazdák részéről még hatásosabb biztatást igényelt a pálya ezután következő szakasza. Először egy lécakadály alatt kellett átbújni, majd jött a meredek lejtő, aztán átkelve egy patakon vágtában érkeztek vissza a lovasok az akadálypályára. A megpróbáltatások azonban folytatódtak: végig kellett léptetni a földön heverő rönkfákon, majd áthaladni egy árok fellett elhelyezett deszkapallón, végül átugratni egy lécakadályon és egy szalmabálán. Ezután már csak a célba érkezés következett.

Az izgalmas verseny fődíját végül az Ivano-Frankivszk megyéből érkezett Vitalij Sztepanyuk és hátaslova nyerte. A győztes lovasnak Borisz Hopka, az Ukrán Agráregyetem professzora, a bíráló bizottság elnöke adta át az aranyérmet, a kupát és az elismerő oklevelet. A tenyészcsődörök között a bíráló bizottság a Plemkonecentr tulajdonát képező Pedrót, a kancák között pedig egy másik lovukat, Mercedest hirdette ki győztesnek.

Miroszlav Holovacs, a verseny főszervezője, a hucul lovak tenyésztésével foglalkozó Plemkonecentr egyesülés vezetője lapunknak elmondta, hogy jelenleg 52 hucul fajtájú lovat tartanak az egyesülés Galamboson (Golubine) található farmján. A Plemkonecentren kívül további négy farmergazdaság foglalkozik Kárpátalján lótenyésztéssel. Erről a lófajtáról tudni kell, hogy kis növésű, leginkább a hegyvidéki gazdaságokban, illetve a turizmusban alkalmazzák. Viszonylag igénytelen, magas tűrőképességű állatok, még a hó alól is előkaparják az eledelt. A hegyvidék jellegzetes lovai az utóbbi időben jelentősen felértékelődtek. Míg egy-két évvel ezelőtt még 500 dollárért lehetett kapni, ma már a 2-3 ezret is meghaladja egy ló ára.

Dr. Manfred Maier, a Bécsi Egészségügyi Egyetem professzora, neves lószakértő lapunknak elmondta, hogy elégedett a Kárpátalján látottakkal. Reméli, hogy a hegyvidéken nélkülözhetetlen hucul lovak száma gyarapodni fog és tenyésztésük a jövőben új lendületet kap.

Baráth József