Tanévnyitó a Rákóczi-főiskolán

Ma ideje van a tervezésnek, az elszántságnak

2007. szeptember 21., 10:00 , 349. szám
A hagyományos helyszínen került sor a megnyitóra

Az, hogy Rákóczi nevét vette fel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, nem csupán tisztelgés volt múltunk dicső korszaka és személyisége előtt, hanem egyben értékválasztás is - fogalmazott ünnepi köszöntőjében dr. Soós Kálmán rektor a tanintézmény múlt pénteki tanévnyitó ünnepségén. A hagyományosan a beregszászi református templomban megrendezett eseményen a szónok hozzátette: a név kötelez, s egyben jelzi azt a küzdelmes utat, amelyet az intézmény alapítása óta megtett és felvállalt az ifjúság nevelése tekintetében.

Összegezve a közelmúltat, Soós Kálmán emlékeztetett: néhány héttel korábban ugyanezen falak között 59 államilag elismert egyetemi szintű oklevelet, illetve 61 baccalaureatus szintű diplomát nyújtottak át a főiskola végzőseinek. A frissdiplomások körében készített felmérés szerint döntő többségüknek már van állása. Végzettségüknek megfelelően, itthon helyezkedtek el, illetve az angol szakosok többségét baccalaureatus diplomával az Ungvári Nemzeti Egyetem egyenesen a magiszteri szintre vette fel. Többen tudományos pályára léptek a főiskolai oklevél megszerzése után: nyolcan nyertek felvételt PhD-képzésre.

A korábbi évekhez képest nem csökkent a jelentkezők száma a beregszászi főiskola 11 szakára és 22 szakpárára - jelezte a rektor. A nappali képzésre 317, a levelezőre 190 jelentkező adta be a kérvényét. A megmérettetést követően 141 nappali tagozatos és 153 levelező hallgató iratkozott be a főiskolára. Összességében a különböző képzési formákban 1097 hallgató számára vette kezdetét a 2007-2008-as tanév a főiskolán.

Soós Kálmán fontosnak tartotta felhívni a figyelmet: senkiben se alakuljon ki kisebbségi érzés amiatt, hogy az oktatók - eltérően más helyi felsőoktatási intézményektől - a Szovjetunió, Ukrajna mellett Magyarország különböző doktori iskoláiban szerezték meg tudományos minősítésüket. "Véleményünk szerint ez inkább sokszínűbbé teszi a tanári kollektívát, amelyen keresztül különböző rangos egyetemek szellemiségéből is meríteni lehet" - mondotta, hozzátéve: a tanári kollektíva perspektíváit is jelzi, hogy ebben a tanévben 32 olyan oktató dolgozik teljes vagy részállásban a főiskolán, akik hazai és magyarországi PhD-tanulmányaik alatt, illetve azok befejezését követően vállalnak munkát a tanintézményben. Közülük tizenhat a főiskola végzőse. A minősített tanári állás betöltésére meghirdetett pályázatra több ukrajnai nagydoktor és docens jelentkezett - emelte ki a szónok.

A főiskola mindenkori helyzete Ukrajna és Magyarország viszonyrendszerének függvénye, emlékeztetett Soós Kálmán. Utalva az anyaországról érkező állami támogatások fontosságára, ám akadozó és idővel inflálódó voltára, valamint a főiskolai épület felújításának költségeire, egyben köszönetet mondott a magyarországi önkormányzatok, civil szervezetek és magánszemélyek támogatásáért is. A rektor úgy vélte, talán a tanulmányaikat most kezdő diákok lehetnek az elsők, akik már a teljesen felújított volt törvényszéki palotában vehetik majd át diplomájukat.

Kiemelt figyelmet fordít a kárpátaljai magyarságra az anyaország, miután az egyelőre kívül rekedt az Európai Unión - biztosított köszöntőjében Bazsa Tamás, a magyar Oktatási Minisztérium határon túli magyarok titkárságának vezetője, utalva a schengeni határőrizeti rendszer 2008. január 1-jétől várható bevezetésére. E kiemelt figyelem egyik iránya lehet az oktatás terén az anyaországi részképzési lehetőségek bővítése, illetve a határon túli magyar felsőoktatási intézmények támogatása. A minisztérium a jövőben kiemelt jelentőségű nemzeti intézményként kívánja kezelni a kárpátaljai magyar főiskolát - hangzott el többek között.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés nevében Kozma Péter alelnök a megjelenteket köszöntve emlékeztetett, hogy a főiskola létrehozásában annak idején szerepet vállalhatott a Nyíregyházi Főiskola, ami őt is büszkeséggel tölti el. Köszönetet mondva a beregszászi tanári karnak és támogatóiknak a főiskola fennmaradásáért és működtetéséért folytatott hősies küzdelmükért, Kozma Péter további kitartásra és munkára biztatta őket.

Gubcsi Lajos kuratóriumi elnök a Magyar Művészetért Alapítvány által alapított Árpád fejedelem-emlékdíjat adományozta a főiskolának a magyarságért végzett munkájukért, amelyet dr. Orosz Ildikó, a főiskola elnöke, dr. Soós Kálmán rektor, valamint Séra Magdolna, a főiskola hallgatói önkormányzatának elnöke vett át.

Köszöntőjében Orosz Ildikó a Prédikátorok könyvére utalva úgy vélte, ma ideje van a tervezésnek, az elszántságnak. Mint rámutatott, az oktatás nyelvével kapcsolatban is próbálnak divatot diktálni a különböző korszakokban, ám ezek a divatok általában nem hoznak eredményt az iskolában, az oktatás terén. Ezzel együtt rendkívül fontos a nyelvtanulás, hangsúlyozta a szónok, amire a beregszászi főiskola a jövőben a korábbiaknál is nagyobb figyelmet fordít majd. Kitartást kívánva az elsősöknek az előttük álló tanulmányi évekre, Orosz Ildikó Széchenyi István szavaira emlékeztetett, miszerint: "Jó magyarnak lenni igen nehéz, de nem lehetetlen!"

Az újdonsült főiskolások eskütételét követően Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök és Bohán Béla beregszászi római katolikus plébános kért áldást a megjelentekre.

pszv