Megkezdődött a fácánvadászat

Kárpátalján október 7-én indult az idény

2007. október 19., 10:00 , 353. szám
Mezőkaszonyi vadászok

A fácánvadászat nem mindennapi élmény, hiszen egy különösen szép és ugyanakkor "okos", óvatos vadról van szó. Hűséges társaik - kutyáik nélkül a vadászok nem sok babért arathatnának, hiszen a madarat a kutya ugrasztja ki rejtekhelyéből.

Kárpátalján október 7-én vette kezdetét a fácánvadászat idénye, és tart majd az év végéig. A mezőkaszonyi "puskás emberek" már régóta készülnek erre, s első idei vadászatuk eredményes is lett, hiszen mind a 16 vadásznak sikerült egy-egy fácánt elejteni, tehát senki nem tért haza üres kézzel.

Péter István, a 30 tagot számláló, mezőkaszonyi és beregsomi tagozatból álló vadásztársaság elnöke lapunknak elmondta, hogy tagságuk 3431 ha vadászterülettel rendelkezik. A tagsági díj 180 hrivnya, melyben benne foglaltatik a kacsa, a fürj és a nyúl kilövésének licence. A szezon a fürj- és vadkacsavadászattal vette kezdetét augusztusban. Tavaly a "füleseket" megtizedelte a nyúlpestis, idén viszont szép a vadállomány, van elég vadkacsa, fácán, nyúl. Egy fácán kilövéséért egyébként öt hrivnyát kell fizetni a vadászoknak. Novemberben veszi majd kezdetét a nyúl kilövése, mely a vadkacsavadászattal együtt szintén az év végéig tart.

A fácánvadászidény kezdetéről kérdeztük Orosz Kálmánt, a nyolc ungvári járási település vadászait tömörítő Tisza Vadász-alapszervezet elnökét is. Elmondta, hogy azzal próbálták érdekessé és izgalmassá tenni a fácánvadászat kezdetét, hogy versenyt rendeztek: ötfős vadászbrigádok indultak el, és egy félórájuk volt arra, hogy fácánt lőjenek. Minden vadász egyenként egy fácánt lőhetett ki, amire két töltény állt a rendelkezésére. A leggyorsabb egy tiszaásványi vadász volt, akinek 1,46 perccel a verseny kezdetét követően sikerült elejtenie a madarat. A gyorsaságon kívül azt is figyelembe vették, nincs-e nagyon szétlőve a madár.

Ami a fácánállományt illeti - mondta el Orosz Kálmán -, Kárpátalja jócskán elmarad Magyarországtól, ahol már tenyésztik a fácánt. Nálunk erre még nincs lehetőség, éppen ezért nagyon fontos a természet és a vadállomány megóvása.

A vadászszenvedélyért áldozandó anyagi terhek sajnos egyre nagyobbak, évente közel ezer hrivnyás kiadást is jelenthetnek. Csak a tagsági díj évi 170 hrivnya, egy fácán kilövése pedig 20 hrivnya az Ungvári járásban. Egy jobbfajta puska akár több ezer hrivnyába is kerülhet. Ma már egy töltény ára is 1,5 hrivnya. És akkor még nem beszéltünk a többi drága vadászati kellékről! Azonban a vadásznak nem is a kilövés az elsődleges feladata, hanem a vad etetése.

A Tisza Vadász-alapszervezet az orvvadászok elleni harcot is komolyan veszi: folyamatosan ügyeletet tartanak, aminek köszönhetően jelentős mértékben visszaszorult az alapszervezet területén az orvvadászat.

Baráth József