Református körzeti szavalóverseny

2007. november 9., 09:00 , 356. szám

November 4-én Huszt, az egykori máramarosi koronaváros adott otthont a Kárpátaljai Református Egyházkerület tanügyi bizottsága által szervezett szavalóverseny felső-Tisza-vidéki körzeti fordulójának, melyen Visk, Técső és Huszt 2-9. osztályos református fiataljai mérettettek meg.

A huszti református templomban megtartott verseny ünnepi istentisztelettel vette kezdetét, melyen Józan Lajos helyi református lelkipásztor hirdetett igét Lukács evangéliumának a naini ifjú csodálatos feltámasztásáról szóló része alapján, majd a gyermekekről szólt mint olyan kincsről, mely a nemzet és a gyülekezet további fennmaradásának kulcsa. Mint mondta, napjainkban sajnos egyre kevesebb a születendő gyermek, ezáltal pedig a templomba járó ifjú. "Éppen ezért örül most a mi szívünk, amikor körbenézve a templomban ennyi örömtől ragyogó gyermekarcot láthatunk, akik a vers, a szavalat által vallhatják meg hitüket, magasztalhatják Istent..." Józan tiszteletes arra kérte a versmondókat, éljenek tiszta, boldog, Istennek szentelt életet, hogy amikor majd egyszer meg kell állniuk az Úr előtt, olyan büszkén tehessék, mint itt a versmondás alatt.

Az istentiszteletet követően megkezdődött a tulajdonképpeni verseny, ahol minden fiatalnak egy szabadon választott és egy kötelező verset kellett elszavalnia, ami idén Juhász Gyula Imádság a gyűlölködőkért c. költeménye volt.

A mély átéléssel előadott szavalatok alapján a következő eredmények születtek: 2-3. oszt.: 1. Hetzel Sándor (Visk) és Fényes Zsanett (Técső), 2. Krisán Yvett (Técső), 3. Kicsula Kornélia (Visk), 4-5. oszt.: 1. Takács Dóra (Visk), 2. Kuzma Erika (Técső), 3. Varga Nikolett (Visk), Virág Anita (Visk) és Tihor Attila (Huszt), 6-7. oszt.: 1. Krüzsely Vivienn (Visk) és Breza Brigitta (Visk), 2. Olenyuk Viktória (Visk) és Mezei Enikő (Visk), 3. Hánka Noémi (Visk), 8-9. oszt.: 2. Lator Enikő (Visk) és Enyedi Gábor (Huszt).

A legjobb versenyzőket oklevéllel és tanszercsomaggal jutalmazták, de minden szavaló részesült ajándékban, így senki sem távozott üres kézzel. A legjobb helyezettek részt vesznek a november 18-án Nagypaládon sorra kerülő Máramaros-Ugocsa megyei esperesi kerület egyházmegyei szavalóverseny döntőjén.

F. Zs.