Készek a tiszai hajózási tervek

2007. december 7., 09:00 , 360. szám

Nem lenne ugyan olcsó mulatság, de elvben teljes hosszában hajózhatóvá tehető a Tisza.

Egy két éven át tartó projekt eredményeiről számoltak be a napokban Záhonyban, ahol a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Hajózás a Felső-Tiszán, természetvédelem és vidékfejlesztés a magyar-szlovák-ukrán határvizeken című programot zárták a szakemberek - írja a szon.hu.

"Elkészültünk a mederfeltárással és a légifotózással, szintvonalas térképek készültek, feltártuk a hajózás kritikus pontjait, amelyek egyébként árvízvédelmi és területrendezési szempontból is fontosak" - sommázott Uray Károly projektmenedzser, hozzátéve: A Tisza - bár még csupán a terveken hajózható teljes hosszában - az EU által is kiemelten jegyzett hajóútvonal, amelyen majdan akár a Fekete-tengerig el lehet jutni.

A kezdőlépést tehát megtették az ügyben, ám azt az előadó is elismerte, a tervek megvalósításának, illetőleg a kereskedelmi célú hajózás szempontjából igen kritikus Kisköre-Csongrád közötti szakasz okozta problémák megoldásának ideje bizonytalan.

A projektzáró konferencián szó esett még a térségi vízi turizmus fejlesztéséről, illetőleg a Tisza túlsó partján fekvő Felső-Bodrogköz értékeiről is.

pp