Szóljon hangosan az ének
XIII. Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó és Dzsesszfesztivál
Vidám, családias hangulatú eseménnyé, a könnyűzene valóságos ünnepévé alakult a december 22-én Beregszászban megrendezett XIII. Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó és Dzsesszfesztivál.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség immár majd másfél évtizedes múltra visszatekintő rendezvényének, melyre az elmúlt évek hagyományainak megfelelően az esztendő utolsó napjaiban került sor, ezúttal a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház adott otthont. A karácsonyra való készülődés jegyében köszöntötte a megjelenteket Riskó György, az esemény főszervezője, a KMKSZ kulturális titkára, abbéli reményének adva hangot, hogy a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a szokásos családias hangulatú örömzenélés kerekedik ki az összejövetelből, ahol arra is lehetőség adódik egyben, hogy a résztvevők megbeszéljék a dzsesszt és a könnyűzenét művelők helyzetét Kárpátalján. Üdvözölte a megjelenteket Imre József, a Beregszászi Városi Tanács kulturális osztály vezetője is, aki örömmel szólva arról, hogy napjainkban is létezik olyan rendezvény, amely alkalmat ad a zenét valóban kedvelő és művelő embereknek a találkozásra és az eszmecserére.
A találkozón fellépett a Munkácsi Nyugdíjasklub igen lelkes kisegyüttese; a színészként és előadóként egyaránt ismert Seres Tímea; az ifjú tehetségként 5 évvel ezelőtt feltűnt Háger Sándor a most debütáló Szoboszlay Kornéliával és Solymos Tündével; a beregi térségben rendkívül népszerű Bózsár együttes; a Szatmári duó, melyben apa és fia szaxofonozik együtt; a Rétfalvy István Fortissimo Sextett Band fúvós együttes, mely ezen a napon ugyancsak kibővülve és változatos felállásban szórakoztatta a közönséget; Halász László és együttese; az idők folyamán fizikailag kárpátaljaiból magyarországi zenekarrá átminősített, lelkileg azonban továbbra is ide kötődő Vídia együttest képviselő Hegyi József; valamint az Ung-vidékről érkezett ifj. Palkó Tibor és zenekara Fazekas Katalin szaxofonossal.
Fellépésük a szervezők reményeit is messze felülmúlva valódi örömzenéléssé nőtte ki magát. A zenészek nagy előszeretettel csatlakoztak egymás produkcióihoz, s ezek a rögtönzések a színpadon lévőknek és a közönségnek egyaránt kellemes perceket szereztek. A hasonló találkozók hangulatát nem ismerők számára ugyancsak meglepő módon az is előfordult, hogy valaki egyenesen a közönség soraiból kapcsolódott be hangszerével a színpadi előadásba.
Műfajilag a színpadra került produkciók rendkívül változatosak voltak, hiszen a népdaloktól, megzenésített versektől kezdve, a csárdáson és katonanótán át, egészen a tánczenéig és dzsesszig sok minden elhangzott ezen a napon a beregszászi színházban, de kétségtelenül a találkozás, az együttlét, az együttzenélés öröme volt a legfontosabb.
A rendezvényt a magyarországi Szülőföld Alap és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
szcs