2008. január 11.

2008. január 11., 09:00 , 365. szám

"Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket" - 1Pt. 2,9

Északnyugat-Európában a protestáns egyházak jelentős része államegyház. Ugyanakkor Európa-szerte hatalmas méreteket ölt a szekularizáció (az egyáztól való elfordulás, az elvilágiasodás). Az egyház külső, állam általi megszervezésének és fenntartásának a Nagy Konstantinról való elnevezése: konstantínum. Ennek rendszerében nem érvényesül a Krisztussal való kapcsolat két lényeges eleme, mely a kapcsolat erejét határozza meg: a személyes meggyőződés és az önkéntesség. A reformáció a kezdeteknél már felfedezte ezt az ellentmondást, de csak részben sikerült végigvinnie a konstantínumtól független, önkéntesen felvállalt, ezért felelősségteljes felnőtt tagokból álló egyházfelépítést.

A reformáció következetlenségét a konstantínummal szemben a szekularizáció fejezi be. De az elvilágiasodás csak bont, nem épít. Igaz, ezáltal új esélyt teremt egy öntudatos reformáció számára, az egyház és a belőle kiinduló új társadalom építésére.

Nekünk, reformátusoknak tehát fel kell vállalni az egyházunk hitelvei szerinti felnőtt gyülekezet képét, és az új egyházat, társadalmat és nemzetet alkotó feladatát is. Kevesen élnek meg és kapnak ilyen évezredeket formáló feladatokat. Ezért jelentős és kiválasztott a mi generációnk.

Mivel a Kárpátaljai Református Egyházat eddig főleg inkább a diktatúra rombolta, s a szekularizáció lázadását így részben ki tudtuk kerülni, ezért a küldetés végrehajtásában nagy előnyünk van a nyugati egyházakkal szemben, mert könnyebb az egyházat egy külső romboló rendszerrel, mint a belső, ezért az egyháztársadalommal is azonosult szekularizációval való ellenállásban megújítani.

Tehát a 2008 református örökségét és identitását szívben, fejben és szem előtt tartó gondolkodás üzenete: egy eleve kudarcra ítélt, több mint másfélezer éves egyházi formát túllépve, annak a következményeit nagyon józanul kielemezve, egy új egyházképet kell felépítenünk. Csak Krisztussal közösségben élő és Krisztustól függő, öntudatos személy és gyülekezet lehet méltó a református névre. Munkára fel!

Radvánszky Ferenc