Csak a színházra van ideje
Megyei színházművészeti díjat kapott Ivaskovics Viktor
Újév küszöbén nyilvánosságra hozták a megyei irodalmi és művészeti díjak nyerteseinek nevét. Idén a Jevhen és Jurij Serehij színházművészeti díj nyertese a legjobb férfiszínész kategóriában Ivaskovics Viktor, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház tagja volt. A művésszel a próbák szünetében beszélgettünk.
- Mit jelent önnek ez a díj?
- Az hiszem, bármilyen kitüntetés nagyon sokat jelent egy színész számára, mert közvetlen elismerése, bizonyítéka annak, hogy fontos, amit csinál. A színpadon töltött jó 13 év után az ember esetleg már elkezdhet kételkedni abban, hogy valóban jó pályát választott-e, amikor színésznek állt. A kitüntetések egyfajta megerősítést is jelentenek tehát, hogy mégiscsak jól döntöttem, jó a választott út, ezen kellene megmaradni, ezt kellene csinálni tovább.
- Tizenhárom év arra is feljogosít, hogy értékeljen, hogy megpróbálja "beskatulyázni" magát, azaz meghatározni, a szereptípusokat tekintve hová sorolja magát.
- A hangosítónk szerint ha hülyét vagy részeget kell játszani, abban én jó vagyok. Valójában soha nem gondolkodtam el még ezen. Egyébként is, általában a rendező dönti el, milyen típusú szerepet oszt a színészre. Úgy gondolom, hogy minden szerepet el lehet játszani. Eljátszhatom én például Rómeót is, ugyanakkor a szereposztással változik maga az előadás is. Részemről az a legfontosabb, hogy megpróbáljam minden szerepben jól érezni magam, mert azt vallom, hogy ha az ember nem érzi jól magát, nem érdemes csinálni. Minden szerepben, minden előadásban meg kell találni azt az egyedi valamit, amitől az a szerep, az az előadás igazán jó lesz. Ha sikerül felfedezni ezt a valamit, s a rendező segít azt kibontani, akkor az ember szeretni fogja azt a szerepet. Ráadásul egy ilyen figura nem kövül meg egyszer s mindenkorra, hanem az előadások során is folyton csiszolódik, alakul.
- Mit játszana szívesen?
- Valójában nincs olyan szerep, amelyet különösebben el szeretnék játszani. Legfeljebb annyit mondhatok, hogy bár a leggyakrabban pozitív szerepeket osztanak rám, valamilyen általam ismeretlen okból mindig a negatív figurák álltak közelebb hozzám.
- Min dolgoznak jelenleg?
- A Doktor Zsivágót próbáljuk Sárkány Sándor magyarországi rendező irányítása alatt. Jelenleg csak annyit mondhatok el a készülő előadásról, hogy igyekszünk nem a szövegkönyv, hanem a regény eredeti szövege alapján dolgozni. Ha minden jól megy, február elején következhet a bemutató.
- Úgy alakult ebben az évadban, hogy a számos egyszeri vendégfellépés mellett egyszerre kell sorozatban előadásokat játszania a beregszászi és a debreceni színházban is. Mennyiben befolyásolja a színészt a hely, ahol színpadra lép?
- Személy szerint sokkal jobban szeretek itthon játszani, mert úgy gondolom, hogy az itteni emberek bizonyos értelemben a sajátjaiknak tekintenek bennünket, és sokkal jobban is fogadnak. Éppen ezért, akárhány előadásunk legyen is Debrecenben, s még ha úgy is érezzük már néha, hogy az a második anyaszínházunk, ott mi azért mindig csak egy vendégtársulat leszünk. Itthon bármit el tudunk játszani, s annak mindig különösen örül az itteni közönség.
- Odaát viszont sokkal jobbak a körülmények, ott minden este van előadás, közönség...
- Nem hiszen, hogy csak az az igazi színház, ahol minden este előadás van. Természetesen közönségre feltétlenül szükség van, hiszen miattuk van a színház. Azt viszont szerintem hosszú távon a világ egyetlen színháza sem tudja megcsinálni, hogy minden este ugyanolyan magas színvonalú előadással rukkoljon elő. Úgy gondolom, a színész előbb-utóbb belehal abba, ha minden este 100 százalékot teljesít a színpadon.
- Rutinná válik a játék?
- Csak félve jelenteném ezt ki ilyen egyértelműen, de végső soron mégiscsak ez a helyzet. Nem is lehet másként, hiszen a színésznek be kell osztania az erejét ahhoz, hogy valamilyen szinten végig tudjon csinálni egy évadot, különben még fizikálisan sem fogja bírni a terhelést.
- Mit csinál a színházon kívül, amikor nem próbál, nem játszik, nem utazik egyik színházból a másikba?
- Gyakorlatilag az égvilágon semmit. Van egy számítógépem - ez az egyetlen hobbim. Igazság szerint az elmúlt évünk úgy alakult, hogy nem is igen volt időm másra.
- És a család?
- Még nincs. Arra sem jut idő. Nem tudom, hogy ez mennyire jó vagy nem jó, de úgy érzem, annyira lefoglal a munka, hogy még arra sem igen nyílik lehetőségem, hogy elgondolkozzam a családalapításon.
- Harmincon túl azért már mindenképpen elgondolkodik az ember a kérdésen...
- Valóban el szoktam gondolkodni a dolgon, de ennél tovább nem jutok. Úgy gondolom, semmiképpen sem érdemes erőltetni a dolgot: vagy jön, vagy nem.
- A színház a család?
- Végül is valóban az, hiszen igen gyakran ide vagyunk összezárva a kollégákkal.
- Mik a tervei?
- Például a családalapítás - hogy a témánál maradjunk. Egyébként az a tervem, hogy minél többet dolgozzam a jövőben is.
- Adottak ennek a feltételei?
- Úgy gondolom, hogy ez elsősorban tőlünk, a társulattól függ. Ha megteremtjük a feltételeket, akkor dolgozni fogunk. Valójában nekünk nincs is szükségünk túl sok mindenre. Eddig sem voltunk elkényeztetve. Számunkra az itteni káosz is megfelel arra, hogy dolgozzunk. Aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle.
hk
