Beregi foci: "Beregvidék" SC

2008. január 25., 09:00 , 367. szám

Elnökségi találkozóra került sor január 18-án a beregszászi Barátság stadionban a klub csapatának játékosaival és Tellinger Vilmos edzővel.

Az ülésen napirenden volt a felnőtt és az ifjúsági csapat játékosállományának helyzete, a 2008-as megyei bajnokságra való felkészülés teendői, valamint a klub működésének kérdései. Elhangzott, hogy a labdarúgók és a vezetőség is egy ütőképes csapat létrehozásán fognak munkálkodni, már az idén dobogós helyezést várnak a csapattól és hosszú távon azt szeretnék, hogy a klubon belül felnevelődjön egy olyan helyi játékosállomány, amely méltóképpen tudja képviselni a Beregvidéket a megyei, s ha minden jól megy, az országos labdarúgásban.

Az alapítók részéről elhangzott, hogy a Beregszászi Járási Tanács idén már 70 000 hrivnyával támogatja a csapatot, ez az év végéig eléri a 100 000 hrivnyát, a városi tanács pedig szintén 100 000 hrivnyát szavazott meg ugyanerre a célra.

Bakancsos László, a "Beregvidék" SC frissen kinevezett ügyvezető igazgatója elmondta: "Azon leszek, hogy megteremtsük a megfelelő körülményeket és a kellő anyagi hátteret, hogy biztosítva legyen a felnőtt és az ifjúsági csapat jó szereplése. Ha ez sikerül, akkor esély van arra, hogy a megyei bajnokságban dobogós helyet érjünk el, sőt, ha minden adott lesz, akkor a labdarúgó-bajnokság megnyerése is célul tűzhető ki. Szerencsére egyes vállalkozások és cégek eddig is támogatták a csapatot, és bízom abban, hogy további támogatók is jelentkeznek majd."

snicer