Schengentől virágzik az embercsempészés

2008. január 25., 09:00 , 367. szám

Az embercsempészek "bonanzájáról", gazdag lelőhelyéről ír a The Sunday Times a schengeni övezet bővítése kapcsán.

A vezető konzervatív vasárnapi brit lap Munkácsról keltezett riportja megszólaltatott egy ukrán embercsempészt, aki - név nélkül nyilatkozva - egy nemzetközi hálózat tagjának mondta magát, és kijelentette: a hálózat "rutinszerűen" megveszteget magas rangú ukrán határőrtiszteket, akik cserébe "ablakot nyitnak" a határon. Elmondása szerint ez azt jelenti, hogy a határ egy adott szakaszán, adott időben néhány órán keresztül nincs járőrözés.

A riport szerint a Lengyelországtól Szlovákián és Magyarországon át Bulgáriáig húzódó, "porózus" ukrán határ lett az EU utolsó korlátja az illegális bevándorlók előtt a schengeni övezet bővítésével, és a megszólaltatott embercsempésznek - aki saját bevallása szerint már eddig is százakat segített át illegálisan Szlovákiába - a belső EU-határokon megszűnő útlevél-ellenőrzés "bonanzával ér fel".

A lapnak nyilatkozó embercsempész maga is azt mondta, hogy az üzlet fellendülésére számít. "Most még többen próbálnak majd átjutni Ukrajnából ... jó a hírünk, mert (az illegális határátlépők) 70 százalékát nem kapják el" - idézi a The Sunday Times az illetőt.

A lap szerint akiket elkapnak, azok is a legtöbb esetben újból próbálkoznak, annak ellenére, hogy kisebb vagyont kell fizetniük a csempészeknek.

A Munkácson megszólaltatott embercsempész azt mondta: mindegyik bevándorló egy összegben fizet egy közvetítőnek, esetenként akár 10 ezer fontnak (mintegy 90 ezer hrivnyának) megfelelő díjat, amely az út során többfelé oszlik; jut belőle a csempészeknek, a határőröknek, a sofőröknek és a kísérőknek. "Sok fogaskereket kell megolajozni ... hatalmas szervezet áll az egész mögött, csak az ukrajnai szakasz több tucatnyi embert foglalkoztat" - mondta a brit lapnak nyilatkozó csempész.

A riport szerint a határ menti, nyomorgó kis ukrán falvak "hemzsegnek az embercsempészektől", akik pincékben, elhagyatott gazdasági épületekben bújtatják a vándorokat. A csempészek gyerekeket alkalmaznak kalauzként, mert ellenük tettenérés esetén sem lehet vádat emelni.

A brit lapnak egy magas rangú ukrán rendőrtiszt azt mondta: a határ menti falvak lakóinak az illegális bevándorlók átcsempészése a fő jövedelemforrásuk.

A megszólaltatott embercsempész azt mondta: neki minden egyes illegális határátlépő után 100 fontnak megfelelő tiszta jövedelme marad; tavasszal és nyáron könnyen megkeres havonta 1500 fontot, ami több mint a 15-szöröse a helyi havi átlagfizetésnek.

"Teljesen mindegy, mennyire szigorítják meg az ellenőrzést, mi mindig meg fogjuk találni az átvezető utat ... Ami engem illet, a schengeni bővítés áldás" - idézi az ukrán embercsempészt a The Sunday Times.

Nemrég egy másik nagy vasárnapi konzervatív brit lap, a The Sunday Telegraph közölt riportot a schengeni övezet új keleti határáról, azt írva: még a magyar hatóságok is úgy becsülik, hogy a határt illegálisan átlépőknek kevesebb mint a harmadát sikerül elfogni. A lap a decemberi riportban azt írta, hogy helyszínen járt tudósítója "komoly ellenőrzési gyengeségeket" tapasztalt a magyar-ukrán határon.

Az Európai Unió magyar-ukrán határszakasza jól védett, erős határrésze a schengeni övezetnek - nyilatkozta Szepesi István dandártábornok, a területileg illetékes Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az MTI-nek, reagálva a The Sunday Times brit lap cikkére, amely a Szlovákián keresztül az unióba jutó illegális bevándorlók tömegéről ír.

A megyei főkapitány hozzátette: január eleje óta több mint hetven külföldit, köztük afgán, pakisztáni és szomáliai állampolgárokat fogtak el a térségben, akik Ukrajna felől követtek el határsértést.

Szepesi István hangsúlyozta azt is, hogy az embercsempészek szervezett tevékenysége már évek óta nem jellemző a határszakasz magyar oldalán, mivel a bűnbandákat a határőrség felszámolta. Hozzáfűzte viszont, hogy a magyar területen rendőrkézre került illegális bevándorlók nemegyszer elmondták, Ukrajna felől szervezetten szállították őket a határ közelébe, ahol megmutatták nekik, merre van Magyarország, és sorsukra hagyták a külföldieket.

A szabolcsi rendőrfőkapitány közölte még: az ukrán határőrizeti szervezetekkel folyamatos az egyeztetés a hatékony együttműködés érdekében, éppen hétfőn is kétoldalú megbeszélést tartottak a jelentkező feladatokról. (MTI/Kárpátalja)