Falun is fogadni fogja ügyfeleit az Oscsadbank

Kompenzáció

2008. február 1., 09:00 , 368. szám

Az elmúlt hét végi állapotok szerint az Oscsadbank Kárpátalján a szovjet Szberbank mintegy 70 ezer betétesét vette nyilvántartásba, s több mint 10 ezren hozzá is jutottak már a betétenként maximum 1000 hrivnyás kompenzációhoz. A betétesek nyilvántartásba vételével és a kifizetések menetével kapcsolatban mindazonáltal továbbra is sok a probléma.

A legfőbb gondot máig az Oscsadbank járási fiókjaiban és az azok előtt állandósult hosszú sorok jelentik, melyek elsősorban a rokkantaknak és az időseknek jelentenek indokolatlanul nagy megpróbáltatást. Egy minapi megyei tanácskozáson, melyen a szakembereken kívül részt vett Oleg Havasi kárpátaljai kormányzó és Mihajlo Kicskovszkij, a megyei tanács elnöke is, elhangzott, hogy az Oscsadbank további intézkedésekkel igyekszik felgyorsítani a nyilvántartásba vételt és a kompenzáció kifizetését. E célból a szakértők a napokban ismételten megvizsgálják annak lehetőségét, hogy szükség esetén a pénztárakon kívüli helyiségeket vegyenek igénybe a betétesek fogadására, miáltal normalizálni lehetne a bank ügyfeleinek kiszolgálását is. Néhány településen ez a megoldás máris segít oldani a feszültséget.

Ezen kívül mobil csoportok létrehozását tervezik az Oscsadbanknál, melyek az állami közigazgatási hivatalok és a községi tanácsok közreműködésével helyben járulnának hozzá a vidéken élő betétesek minél hatékonyabb kiszolgálásához. Az elképzelés lényege, hogy a bank kiutazó alkalmazottai a községi tanács által biztosított helyiségben, s az előre egyeztetett időpontban fogadnák a betéteseket. Ez a megoldás elsősorban a rokkantak és idősek számára könnyítené meg a nyilvántartásba vétellel és a kompenzáció kifizetésével kapcsolatos ügyintézést. Információink szerint a járási közigazgatási hivatalok és a bankfiókok vezetői már megkapták a kivitelezéshez szükséges tájékoztatást, s elmondásuk szerint most már csak a községi tanácsok illetékeseivel való egyeztetésen múlik, egy adott településen mikor indulhat be az akció.

Az Oscsadbank részéről ismételten hangsúlyozták, hogy a kompenzáció kifizetését időben nem korlátozzák, azaz emberileg érthető ugyan, de indokolatlan a betétesek igyekezete, hogy akár a többórás sorban állást is vállalják annak érdekében, hogy mielőbb hozzájussanak az őket megillető pénzhez. Julija Timosenko miniszterelnök minapi tévéinterjújában megerősítette: a kormány rendelkezik a kompenzáció kifizetéséhez szükséges pénzzel.

hk