2008. február 8.

Nagyböjt I. vasárnapja

Véget ért a farsang minden vígságával, és megkezdődött a nagyböjt negyvennapos időszaka. A negyvennapos idő biblikus hagyományokból veszi eredetét. Izrael népe negyven évig vándorolt a pusztában és ennek betelte után léphetett be az Ígéret földjére. Negyven napot töltött Mózes a Sínai-hegyen, ahol Isten közölte vele a szövetség törvényeit. Negyven napig böjtölt Illés a pusztában és eddig böjtölt Jézus is a pusztai magányában.

Számunkra is negyvennapi idő kínálkozik most, hogy megmenekülhessünk saját bűneinktől és Isten közelségébe juthassunk. Jézus figyelmeztet: "De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek" (Lk 13,5). Ez a felszólítás mindnyájunkhoz szól, de elsősorban azokhoz, akik halogatják megtérésüket.

Jézus azt mondja: "Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem" (Mk 8,34). A test vágyainak legyőzése nélkül, önmegtagadás nélkül emberhez, értelmes lényhez illő életet nem élhetünk. Azért mondta a pogány Seneca is: "Nagyobb a méltóságom, nagyobbra is születtem, semhogy testemnek rabszolgája legyek."

Miben áll tehát az önmegtagadás? Abban a kemény és szent erőszakban, amelyet önmagunkkal szemben kifejtünk, hogy Isten kegyelmében és szeretetében megmaradjunk és örök célunkat elérjük. Erőkifejtés, amellyel határozottabban szakítunk mindazzal, ami erkölcsileg veszélyes és bűnös, bármily élvezetes és vonzó legyen a természet szerint számunkra. Önmegtagadás nélkül nincs emberhez - annál inkább keresztényhez - méltó élet, nincs erény, nincs üdvösség.

A nagyböjt, ami megkezdődött e héten, alkalmas pillanat arra, hogy megtérjünk és szívből mondjuk: "Engedd meg Uram a te keresztény népednek, hogy ezzel a böjttel megkezdje a megtérésnek az útját."

Hrabár Tamás