Autókölcsönzés: Kárpátalján is

2008. február 8., 09:00 , 369. szám

Ukrajnában - sőt egész Európában - utolsóként Kárpátalján nyílt meg annak a lehetősége, hogy magánszemélyek szükség esetén személygépkocsit kölcsönözzenek.

A kocsikölcsönzés intézménye Ukrajnában mindmáig nincs kellőképpen szabályozva. Korlátozott keretek között eddig csak a fővárosban, s legfeljebb a Krímen volt elérhető. Február elsejétől azonban már Kárpátalján is igénybe lehet venni az ezirányú szolgáltatásokat az Auto-Drive nemzeti részvénytársaság jóvoltából. Olekszij Daciv, a cég vezérigazgatója a kárpátaljai leányvállalat megnyitója alkalmából elmondta, hogy Ukrajnában meglehetősen nehézkesen indult be ez a szolgáltatási ág, s kezdetben kizárólag a külföldről érkező VIP-ügyfelek részére volt elérhető. Idővel azonban módosult a kereslet, s ma már a hétköznapi emberek számára sem lehetetlen, hogy szükség esetén autót béreljenek. Persze az ágazat működését biztosító jogszabályi háttér nálunk még mindig nem tökéletes, mivel a hatályos törvények szerint egyelőre kizárt, hogy valaki egy Ukrajnában bérelt személygépkocsival külföldre utazzék

pp