Kárpátalján kevés a lakás

2008. február 22., 09:00 , 371. szám

Kárpátalján 2008. január elején 27 millió négyzetmétert tett ki az úgynevezett lakásalap, tehát a lakáscélú ingatlanok alapterülete, ami egy főre vetítve mintegy 21,9 négyzetméter lakterületet jelent - közölte Viktor Pogorelov, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal (MÁKH) gazdasági főosztályának vezetője a MÁKH vezetőségének minapi kibővített ülésén.

A szóban forgó lakások és ingatlanok közel 97 százaléka magántulajdonban, a fennmaradó rész pedig állami, illetve kommunális tulajdonban van. Ami a lakosság négyzetméterben kifejezett lakóhellyel való ellátottságát illeti, megyénk 2001 óta országos viszonylatban a 21. helyről a tizenötödikre lépett előre. A legjobb mutatókkal e tekintetben Beregszász (24,5 m2/fő), az Ilosvai járás (25,4 m2/fő), a Técsői járás (22,4) valamint a Beregszászi és Munkácsi járások rendelkeznek. A legalacsonyabbak a mutatók Csapon, Ungváron, Huszton, valamint a Nagybereznai, az Ökörmezői (Mizshirjai), a Volóci és a Rahói járásokban.

Az előzetes adatok szerint a megyében 5,5 ezer család szerepel a lakásra várakozók nyilvántartásaiban, ezen belül a legtöbben, mintegy 2800-an Ungváron várnak lakásra. Tavaly mintegy 351,4 ezer négyzetméternyi új lakóterület épült, ennek 91 százaléka azonban a lakosság költségén valósult meg. (Kárpátalja/zik.com.ua)