Segítség az érettségizőknek
Tanfolyamok a Rákóczi-főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja szervezésében több hasznos ismeretet és felkészítést nyújtó tanfolyam indult február 16-án. A május végéig tartó képzések döntő része a közelgő emelt szintű érettségi kapcsán szerveződött, de emellett a nagy érdeklődésre való tekintettel nyelvképzéseket is tartanak, illetve turisztikai és egészségügyi ismereteket nyújtó tárgyakat is oktatnak majd a hétvégenként sorra kerülő foglalkozásokon.
Az érettségizők számára – a jelentkezési irányultságtól függően – a foglalkozások dupla párban zajlanak majd – matematika–ukrán, történelem–földrajz, történelem–ukrán, biológia–ukrán, földrajz–ukrán, angol–ukrán, emellett turisztikai szolgáltató-start tanfolyam, szociális-segítő képzés –, kivételt képez ez alól az ukrán nyelv, valamint a magyar nyelv és irodalom. A legnagyobb hangsúlyt az ukrán nyelvre fektették, mely szinte mindenkinél alaptantárgynak számít, s az angol nyelvvel együtt lehetőség van alap- és középszinten egyaránt tanulni. A foglalkozások elméleti és gyakorlati szinten, szóban és tesztes formában zajlanak főiskolai előadók részvételével.
A tanfolyam megnyitóján a több száz főnyi jelentkezőt dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a KMPSZ elnöke köszöntötte a főiskola Esztergom termében. Az elnök asszony szólt arról a lehetőségről, melynek értelmében a fiatalok ezentúl nemcsak egy, hanem több felsőoktatási intézménybe is beadhatják jelentkezési lapjukat, aminek köszönhetően nagyobb esély van arra, hogy felvételt nyerjenek. Végezetül reményét fejezte ki, hogy a tanfolyamon elsajátítottak az egyéni szorgalommal párosulva mindenkit hozzásegítenek majd céljai eléréséhez. Végezetül Váradi Natália, a Felnőttképzési Központ vezetője ismertette a foglalkozások menetét és bemutatta a főbb előadókat.
–halász–