Terebesi Viktor emlékverseny
Március 8-án a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola adott otthont a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett Terebesi Viktor matematikai emlékversenynek, melyet minden évben az iskola néhai matematikatanárának emlékére rendeznek. A versenyen 68 tanuló képviseltette magát a 4-6. osztályosok mezőnyében.
A diákokat és kísérőtanáraikat elsőként Borbély Ibolya, a KMPSZ elnökségi tagja, a verseny egyik szervezője köszöntötte, majd Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője szólt a pedagógusszövetség által szervezett tantárgyi versenyekről, hangsúlyozva, hogy azok névadói híres történelmi személyiségek (Zrínyi, Kazinczy) és vidékünk ismert pedagógusai (Karádi, Terebesi, Szedlák).
Köszöntötte az ifjú matematikusokat az évente sorra kerülő rendezvényre az anyaországból rendszeresen idelátogató Terebesi Katalin, Terebesi Viktor özvegye és fia Viktor, majd Kulin Judit, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola matematikatanára, a verseny szervezője ismertette a versenyszabályokat. Tekintve, hogy a versenyzők közül sokan részt vettek a közelmúltban lezajlott Zrínyi Ilona matematikaversenyen is, felhívta a figyelmet a két verseny közötti különbségre. Amíg a Zrínyi Ilona-versenyen tesztes feladatok megoldása volt a cél, addig attól eltérően itt nagyobb hangsúlyt fektettek a logikus gondolkodásra: öt feladatsort kellett kidolgozni másfél óra alatt, s minden egyes feladat megoldásához indoklást is kellett írni.
Az összesített pontszámok alapján a zsűri a következő döntést hozta: 4. osztály: 1. Molnár Hajnalka (Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola) és Szoboszlai Norbert (Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola), 2. Szűcs Vanda Zsófia (Beregszászi 6. Sz. Általános Iskola), 3. Loncsák János (Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola) és Kun Laura (Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola), 5. oszt.: 1. Fodor Norbert (Beregszászi Magyar Gimnázium (BMG) és Molnár Adrián (BMG), 2. Szilágyi Gábor (BMG), 3. Író Viktória (BMG), 6. oszt.: 1. Berki Norbert (Bátyúi Középiskola) és Borbély Katalin (BMG), 2. Beregszászi Ákos (BMG), 3. Borbély Sándor (Mezővári Középiskola).
-halász-