KMKSZ-közgyűlések

2008. március 21., 09:00 , 375. szám

Huszton a március 15-ei ünnepséggel egybekötve tartotta beszámoló-választó közgyűlését a 701 tagot számláló alapszervezet. Elsőként istentiszteletet tartottak a helyi református templomban, majd a templom mellett két kopjafa avatására került sor (alkotójuk Balázs István fafaragó és Zsoldos Elemér salánki asztalos). Az egyiken az öt máramarosi koronaváros - Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező és Máramarossziget - és a vármegye régi címerei láthatók. A másik kopjafa az 1708 februárjában elhunyt kuruc várkapitánynak, Dolhai Györgynek állít emléket. Az avatási ünnepséget a helyi magyar iskola tanulóinak szavalatai tették emelkedettebbé.

Mint Puka Éva alapszervezeti elnök beszámolójában elmondta, örömök, sikerek és kudarcok váltották egymást az elmúlt időszakban. Sikerként értékelte, hogy a város magyarsága (5,5 százalék) két képviselőt juttatott be a városi tanácsba. Vannak lelkes tagok, akiknek anyagi támogatásával emléktáblákat avattak az elesett huszti magyar honvédeknek, rendre megtartották a hagyományos magyar rendezvényeiket. Az ellenőrző bizottság beszámolója után Kozma József elnökségi tag, városi tanácsi képviselő számolt be a képviselők munkájáról, ill. gondjaikról. Józan Lajos református tiszteletes, a szervezet alelnöke beszédében az önmagunkkal és magyarságunkkal szembeni nagyobb felelősségvállalásra hívta fel a figyelmet. A gyűlésen jelenlévő ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke válaszolt a feltett kérdésekre. A közgyűlés újraválasztotta Puka Évát az alapszervezet elnökének, megválasztotta a héttagú választmányt.

Salánkon a közgyűlés a helyi Mikes Kelemen Középiskola tanulóinak március 15-ei irodalmi műsorával vette kezdetét, majd Gál Frigyes alapszervezeti elnök köszöntötte a tagságot és a vendégeket: Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét, Milován Sándort, a KMKSZ alelnökét, Milován Jolánt, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnökét, Barta Józsefet, a Nagyszőlősi Járási Tanács elnökhelyettesét és Daróczi Györgyöt, Salánk polgármesterét,majd beszámolt az elvégzett munkáról. Az alapszervezet legnagyobb eredményének a település központjában álló emlékpark bővítését, az ott lezajlott szoboravatást nevezte meg.

Kovács Miklós beszélt a kárpátaljai magyarságot jelenleg érintő egyik legnagyobb veszélyről, az ukrán nyelvű vizsgaközpontokról és az e fenyegetés elleni küzdelem fontosságáról, amikor a magyarság túlélése, identitása a tét. Mint mondta, ebben a harcban megméretik mindenki, mert választani kell, hogy továbbmegyünk-e a kitűzött cél felé egy megadott úton, vagy pedig több, bizonytalan irányban gondolkozunk, s akkor elbukunk. Mert választanunk kell Jézus és Barabás között, nem választhatjuk mindkettőt. A KMKSZ azok szervezete, akik vállalják, hogy egy megadott úton mennek előre. A jövőre vonatkozva pedig elmondta: a KMKSZ továbbra is harcolni fog minden lényeges, a kárpátaljai magyarságot érintő kérdésben.

Milován Jolán megköszönte a leköszönő Gál Frigyesnek az elvégzett munkát, elismerően szólva az alapszervezet által elért eredményekről a település kulturális életében és a 2006-os helyhatósági választásokon. A közgyűlésen felszólalt Barta József is.

A tisztújítás során a tagság Kalanics Évát választotta az alapszervezet új elnökévé, valamint ismételten bizalmat szavazott az eddigi két alelnöknek: Kész Barnabásnak és Daróczi Györgynek.

Tiszapéterfalván Virág László alapszervezeti elnök számolt be az elvégzett munkáról, majd ezt követően újraválasztották az alapszervezet vezetését, melynek során a tagság ismételten Virág Lászlónak szavazott bizalmat. Alelnökök: Himineczné Engi Erika és Szabó Jolán, titkár Szakadáti Rozália. A közgyűlést követően az újonnan megválasztott elnökség megkoszorúzta a tiszabökényi köztemetőben álló 1848-as honvédszázados sírját.

Tekeházán az alapszervezeti tisztújító közgyűlés március 15-ei megemlékezéssel kezdődött. Kócsi Ernő elnök 1848-at idéző szavai után a gyerekek egy rövid megható előadás keretében emlékeztek a szabadságharc eseményeire. Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke megköszönve a gyerekek előadását, az ünnepek fontosságáról beszélt, és válaszolt a feltett kérdésekre. A tisztújítás során a tagság Kócsi Ernőnek szavazott újra bizalmat. A közgyűlésen jelen volt Milován Jolán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke.

Királyházán az alapszervezeti elnök, Varga Zoltán beszámolója kapcsán megvitatták az alapszervezetet érintő legfontosabb kérdéseket, majd a tagság az előző vezetésnek szavazott bizalmat.

A KMKSZ tiszaújhelyi alapszervezetének tisztújító közgyűlésén Boldog Ferenc elnök felsorolta az alapszervezet által elvégzett munkát, többek között részt vettek a 2006-os, 2007-es falunapok sikeres lebonyolításában, a kárpótlási igények begyűjtésében. A közgyűlés ismételten Boldog Ferencet választotta elnöknek; alelnök: Margitics András, titkár: Ájzert Erzsébet.

Gődényházán a tisztújító közgyűlést a helyi könyvtárban tartották, ahol a megjelentek előtt Kolozsváry Sándor polgármester méltatta március 15-ét. Az elnöki beszámoló után a tagság ismét Valicskó Lászlót választotta elnöknek, Volenszky Rozáliát alelnöknek, Huszár Máriát titkárnak.

Beregszászban a virágvasárnap üzenetére, a közelgő feltámadás ünnepére is utalva elsőként Taracközi Ferenc református lelkész köszöntötte a közgyűlés résztvevőit, hangsúlyozva, hogy a közügyek szolgálatában is legfontosabb az Istenre tekintő magatartás.

Az elmúlt év és röviden a hároméves választási periódus eseményeit összefoglaló beszámolójában ezután Horkay Sámuel elnök azt hangsúlyozta: a beregszászi alapszervezet számos sikert és eredményt mutathat fel, s ez elsősorban a csapatmunkának köszönhető, azoknak az embereknek, akik minden körülmények között hajlandók időt, energiát áldozni a közügyekért. Az elnök röviden szólt a városi tanács KMKSZ-frakciójának munkájáról is.

A közgyűlés munkájában részt vett Brenzovics László, a KMKSZ és a megyei tanács alelnöke, Orosz Ildikó, a KMPSZ és a Rákóczi-főiskola elnök asszonya, Bakancsos László, KMKSZ BKSZ elnöke.

A tisztújítás során egyhangúlag Horkay Sámuelt választották elnökké a következő három évre is. Alelnökök lettek Orosz Géza és Tóth Géza.

Szernyén Horkay Mária alapszervezeti elnök beszámolója után Gulácsy Géza, a Munkácsi Középszintű Szervezet elnöke beszélt az aktuális kérdésekről, a új vízumkiadási rendről, az ukrán vizsgaközpontokról. Bakó Sándor, az alapszervezet alapító tagja mélységesen felháborítónak nevezte az Ukrajnában átgondolatlanul bevezetett új érettségi és felsőoktatási felvételi rendszert. Kovács Ernő azt tartotta megdöbbentőnek, hogy szélsőjobboldali ukrán mozgalmak Ungváron tüntetést szerveztek a vereckei honfoglalási emlékmű ellen.

A közgyűlésen jelen volt Zsidik Sándor tanácselnök is. Végül az alapszervezet újraválasztotta a korábbi vezetőit, Horkay Mária elnököt, Bimba Károly alelnököt és Lungu Erika titkárt.

Barkaszón Séra Gyula alapszervezeti elnök számolt be a tagságnak az alapszervezet eredményeiről és terveiről. Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke az összefogás szükségességéről, valamint a kapcsolattartási támogatás rendszeréről szólt az egybegyűltekhez és válaszolt a felmerült kérdésekre.

A közgyűlés végül Séra Gyulát újabb három évre az alapszervezet elnökévé választotta. A szervezet alelnöke Bimba Éva, titkára Fakász Valéria lett.

Csongoron Nagy Sándor, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke számolt be a tagságnak az eredményekről, majd vázolta a legfontosabb célokat. Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke az ukrajnai és magyarországi politikai folyamatok mellett a kárpátaljai magyarság jelenlegi helyzetét elemezte, beszélt az új felsőoktatási felvételi rendszerről is.

A közgyűlés újra bizalmat szavazott Nagy Sándornak, az alapszervezet eddigi elnökének és vezetőinek. Az alelnök Hadar Győző, a titkár Hadar Tímea lett.

Korláthelmecen a március 15-ei óvodai ünnepség után került sor a helyi alapszervezet közgyűlésére, ahol Gortvay Gizella alapszervezeti elnök számolt be az elmúlt év eredményeiről, és az idei évre vonatkozó terveikről. Az elnök beszélt a schengeni vízumkiadás új rendjéről, az Unió Alapítványról, és a virágvasárnapi keresztút előkészületeiről. A korláthelmeci alapszervezetben idén nem volt tisztújítás, ez jövőre esedékes. A tagság végül megválasztotta a járási és megyei közgyűlésre delegált küldötteket.

Nagydobronyban Őr Hidi László alapszervezeti elnök számolt be az alapszervezet eddigi munkájáról, majd dr. Soós Kálmán, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke beszélt a hazai és a magyarországi nagypolitika alakulásáról, a shengeni vízumkiadási rendről, a kapcsolattartási támogatásról és a bevezetésre kerülő új felsőoktatási felvételi rendszerről.

A közgyűlés végül újabb három évre bizalmat szavazott az alapszervezet eddigi elnökének és vezetőinek.

-zs-m-zs-