Megtakarításainkat megeszi az infláció

Pénzpiac: Mibe fektessük a pénzünket?

2008. április 4., 10:00 , 377. szám

A befektetők számára a tavalyi év volt a legkedvezőbb - állítják némi iróniával a szakemberek. Az irónia jogos, hiszen ha tudták volna, hogy például az euró árfolyama a tavaly márciusi 6,7-6,8 hrivnyáról mára 7,8-7,9 hrivnyára emelkedik, bizonyára mindenki eurót vásárolt volna. Ebben az esetben nem a szokásos 8-9 százalékos éves kamatot vághatta volna zsebre, hanem a 35 százalékos extraprofitot. A nagy lehetőség azonban elmúlt, s most már az a kérdés, mi a helyzet ma, mit tegyen az, aki eztán biztonságban akarja tudni a megtakarításait?

Az első negyedév szinte minden fronton veszteséget hozott. A hrivnyában és forintban őrzött megtakarításokat az infláció eszi meg lassan, de biztosan, míg a dollár az euróhoz viszonyított árfolyamának esése miatt veszített értékéből egyes becslések szerint mintegy 9 százalékot. Az arany és általában a nemesfémek árfolyama nagyjából stagnált, egyedül az euró erősödött valamelyest, bár a kedvezőtlen gazdasági előrejelzések miatt az öreg kontinens egységes valutája sem szárnyal olyan magasan, mint tavaly.

Ahhoz, hogy a legmegfelelőbb megtakarítási formákat válasszuk, mindenekelőtt pontosan kell meghatároznunk a céljainkat. Például, ha van néhány ezer megtakarított dollárunk, s öt év múlva lakást szeretnénk venni, akkor ajánlatos a magas nyereséget garantáló befektetéseket választani, mint amilyenek például a befektetési alapok, a hiteltársaságok stb., ami persze bizonyos kockázatokkal jár. Amennyiben azonban a cél megtakarításaink értékállóságának biztosítása, célszerűbb igénybe venni a klasszikus banki betéteket.

A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy nem tanácsos minden pénzeszközünket egyféle megtakarítási formában összpontosítani, azaz diverzifikálnunk kell azokat. Érdemes a pénz egy részét a kisebb, ám garantált nyereséget biztosító befektetési formákban őrizni, mint amilyen például a bankbetét, egy részét viszont a kockázatosabb, de nagyobb jövedelmet ígérő formákba, például befektetési alapokba, invesztálni. Persze, ha mindössze 10-15 ezer hrivnyáról van szó, nem érdemes törnünk a fejünket ilyesmin, de 50-70 ezer hrivnyával már tanácsos elgondolkodni a diverzifikáción.

Vegyük sorra a kisbefektetők lehetőségeit. A legnagyobb balgaságok egyikének az otthon hrivnyában őrzött megtakarításokat tartják a szakemberek. Mert igaz ugyan, hogy a hrivnyát idén nem fenyegeti komolyabb veszély, számolnunk kell azonban az inflációval, amely egyes becslések szerint akár a 15-18 százalékot is elérheti. Célszerű tehát betétet nyitni valamelyik megbízhatónak tartott bankban, hogy a kamatok révén legalább az inflációs veszteség egy részét elkerüljük. Egyéves lekötés esetén általában 16 százalék körüli kamatra számíthatunk.

Bármennyire erőlteti is az Ukrán Nemzeti Bank a dollártól való függetlenedést, érzékelhető hatása ennek csak hosszú távon lehet. Túlságosan is mélyen belénk ivódott ugyanis, hogy dollárban gondolkozzunk, ha a fizetésünk értékét akarjuk kiszámítani vagy nagyobb vásárlásra készülümk. Ennek megfelelően hrivnyában képződő megtakarításaink egy részét még mindig átváltjuk dollárra, annak ellenére is, hogy a dollár bizony jelentősen meggyengült tavaly.

A hrivnyában képződő megtakarítások euróra történő átváltása nemrég vált az ukrán állampolgárok szokásává. Ennek oka az euró árfolyamának tavalyi stabil növekedése volt a dollárhoz viszonyítva. A bankárok kétlik, hogy az euró idén is a tavalyihoz hasonló növekedést produkálna, úgyhogy a befektetőknek érdemes lenne elgondolkodniuk egy perspektivikusabb valutára való átállásról, amilyennek például a svájci frank tűnik. Persze érdemes megtakarításaink egy részét euróban őrizni.

Továbbra is érdemes a dollárban és euróban őrzött megtakarításaink egy részét is bankbetéten kamatoztatni. Dollár esetében 10-12 százalékos, euróban 8-10 százalékos kamatra számíthatunk egyéves lekötésnél, ami nem elhanyagolható nyereség lehet.

Az utóbbi években mind népszerűbb befektetési forma lett az arany. Az aranyöntetek eladása folyamatosan nő, aminthogy az arany világpiaci ára is.

Ami az ingatlant mint befektetési formát illeti, a szakemberek szerint idén változatlanul nőni fognak majd az árak, méghozzá egyes becslések szerint akár 15-20 százalékkal is. Lakást, házat venni tehát továbbra is megéri.

Azoknak, akik minden hónapban szeretik félretenni megtakarításaik egy részét, a tanácsadók az életbiztosításokat ajánlják. Ezek a legalább ötéves futamidőre szóló megtakarítási formák a törvény által garantált minimálisan évi 4 százalékos, a tavalyi év eredményei alapján átlagosan 10-15 százalékos nyereség mellett sokoldalú biztosítást is jelentenek. A konstrukció egyetlen hátránya, hogy hosszú időre kötjük le ily módon a pénzünket, amelyhez csak nagy veszteségek árán férhetünk hozzá a futamidő lejárta előtt.

pszv