Támogatás már van, lesz-e magyar csoport?

Az állatorvosképzést segítette a KMPSZ

2008. április 11., 10:00 , 378. szám

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség az általános- és középiskolák mellett nagy figyelmet fordít a magyar nyelven folyó szakképzésre is. Pályázatok révén számos alkalommal bővítették szakiskoláink eszközállományát, növelve az esélyegyenlőséget és az oktatás színvonalát.

Az Apáczai Közalapítvány Szakképzést folytató iskolák eszközbeszerzése című pályázata jóvoltából idén ismét sikerült támogatni a több mint hatvan éves múltra visszatekintő Kijevi Agrártudományi Egyetem Munkácsi Agráripari College állatorvosi szakát, melyen magyar nyelven is képeznek szakembereket.

A pedagógusszövetség a múlt tanévben már segített az orvosi felszerelések beszerzésében. Idén a college technikai felszereltségében és bútorzatában mutatkozó gondok enyhítésére keresett megoldást.

2008. március 25-én a pedagógusszövetség munkatársai egy szaktanterem felszereléséhez szükséges iskolai padokat és székeket, iratszekrényt, illetve az oktatás körülményeit javító egyéb bútorzatot adtak át az intézmény vezetőinek, emellett gazdagodott a college állatorvosi szakának számítástechnikai állománya is. Az iskolai bútorzat mellett átadásra került egy korszerű számítógép és nyomtató is. A pályázat útján nyert eszközöket a tanintézmény tanárai és diákjai jelenlétében Legeza Attila, a magyar csoport osztályfőnöke vette át Fodor Évától, a KMPSZ programfelelősétől.

Tavaszról és a közelgő vizsgaidőszakról lévén szó, lehetséges, hogy sok magyar anyanyelvű diák ide szeretne jönni tanulni. Az alábbiakban Legeza Attila, a college sebészeti laboratóriumának vezetője, a magyar nyelvű csoport osztályfőnöke és vezető tanára nyújtott információt lapunknak arról, mire számíthatnak az ide jelentkező 9. osztályt elvégzett magyar anyanyelvű tanulók.

- A college-ba jelentkező hallgatók felvételi vizsgái tollbamondás és a szóbeli formájában zajlanak majd. Intézményünk egyik előnye más tanintézményekkel szemben, hogy az ukrán nyelvű felvételi nem kötelező, a fiatalok magyarul tehetnek vizsgát, aminek viszont függvénye az, hogy meglegyen a magyar csoport indításához szükséges létszám. Ha ez nincs meg, a fiataloknak sajnos csak ukrán nyelven van lehetőségük a felvételi vizsgára.

A képzési idő 3 év és 10 hónap. A magyar csoport diákjai az első évben mindent magyarul tanulnak, s ez alatt az idő alatt átveszik a 10-11. osztályos középiskolai anyagot, mely már érettségi szintnek felel meg. Később már államnyelven tanulnak több reál és humán tantárgyat, de az általános és szaktantárgyak zömének oktatása magyar nyelven folyik. Nagy hangsúlyt fektetnek az ukrán nyelv oktatására, így az államnyelv egy idő után kezd "olajozottan" menni. Nem kell félni attól a tanulóknak, hogy esetleg az ukrán anyanyelvű tanárokkal nem fognak tudni megfelelően kommunikálni. A magyar csoportban oktató tanárok beszélik a magyar nyelvet, melynek ismerete alapkövetelmény számukra.

Állatgyógyászati szaktantárgyak - anatómia, kórbonctan, sebészet, belgyógyászat, klinikai diagnosztika, mikrobiológia, szülészet stb. - tanulására nyújtunk lehetőséget. Az intézmény lépést tart az európai igényekkel és azok fejlődésével. A college rendelkezik ún. bázisgazdasággal a város területén, ahol élő állatokon imitálják a tanulóknak a mesterséges megtermékenyítést. Kollégiumot, olcsó étkezést és állami ösztöndíjat biztosítunk. A Magyar Állatorvosok Világszövetsége a college-nak adományozott 400 magyar nyelvű tankönyvet, mely 13 tantárgyból biztosítja a tanulóknak az ismeretszerzést anyanyelvükön.

Tanulmányaik végzése alatt a diákoknak lehetőségük van különböző olimpiákon megmérettetni magukat. Fontos tehát az aktivitás: azon tanulók ugyanis, akik ezeken a tanulmányi versenyeken részt vesznek, előnyben részesülnek ukrajnai egyetemekre történő felvételiknél. A kitüntetéses diplomát szerző hallgatók számára további előny az országos egyetemeken, hogy csupán szóban kell vizsgázniuk, s a sikeres felvételit követően nem az oktatási intézmény első, hanem harmadik évfolyamán kezdhetik meg tanulmányaikat.

pm, fzs