Hol van a könyvtárak 17 milliója?

A Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének még mindig nincs új elnöke!

2008. április 18., 10:00 , 379. szám

A Szülőföld Alap Kulturális és Egyházi Kollégiumának tavalyi pályázatán 19 millió forintot nyert a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (KMKE) vidékünk magyar könyvtárainak fejlesztésére. A kimagaslóan nagy támogatási összeg és a nyilvánvaló családi összefonódás miatt sokan összeférhetetlenséget emlegettek, hisz a pénzt odaítélő kollégiumban a döntéshozói jogkörrel rendelkező kárpátaljai kurátor az a Horváth Sándor, akinek a felesége, Horváthné Somogyi Ilona volt a kedvezményezett (KMKE) korábbi elnöke. Horváth Sándor a sajtóban és más nyilvános fórumokon is sietve jelentette ki, hogy az említett szakmai szervezetet már nem a felesége irányítja, így az összeférhetetlenség puszta rágalom. A Kárpátalja hasábjain 2007. november 16-án megjelent Összeférhetetlenség: feleség helyett a fiú című oknyomozó írásunkkal lelepleztük a többek között az UMDSZ Országos Tanácsának ülésén az őt a Szülőföld Alapba delegáló párttársait is félrevezetni igyekvő Horváth Sándort. Kiderítettük ugyanis, hogy bár a felesége névleg tényleg lemondott a KMKE elnöki posztjáról, de a szervezetet továbbra is ő irányítja, s hogy az összeférhetetlenség látszatát kerülje, megbízta a fiát, Horváth Csabát az említett pályázattal kapcsolatos ügyek intézésével.

A rendelkezésünkre álló adatok alapján könnyen kiszámíthattuk, hogy a könyvtároknak átadott eszközöket akkori árakon hozzávetőleg 30 850 hrivnyából beszerezhették Horváthék, ami körülbelül 1 090 000 forintnak felelt meg, tehát a KMKE számláján megmaradt több mint 17 millió forint vagy annak megfelelő valuta. Az is kiderült, hogy a KMKE 2007. decemberi tisztújító kongresszusán választanak majd a szervezetet ügyvezetőként fiával irányító Horváthné Somogyi Ilona helyett új elnököt.

Azóta lassan egy fél év telt el, és telefonon megkerestem a pályázati pénz elköltéséért felelős Horváth Csaba ügyvezetőt, akitől először azt kérdeztem: Volt-e a KMKE-nek tisztújító közgyűlése, van-e új felelős elnöke? Kérdésemre Horváth Csaba így válaszolt: "A legutóbbi interjú után úgy döntöttem, hogy mivel nem pontosan a valóságnak megfelelően árnyalta, és olyan árnyalatokat vitt bele a cikkébe, amelyek nem hitelesen mutatták be azt, amit mondani akartam, ezért úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó a továbbiakban az ön számára, sem a Kárpátalja lap számára telefonon vagy szóban semmilyen információt közölni. Ezt egyébként az összes szervezeti tagunknak ajánlottam. Igaz, amit elmondtam, azt ön elég hitelesen ábrázolta, bár olyan stílusban szerkesztette meg az egészet, mintha nem egyetemi tanár, hanem szellemileg visszamaradott lennék." Miután felhívtam Horváth Csaba figyelmét arra, hogy magyarországi közpénzekért pályázó civil szervezet ügyvezetőjeként a sajtó tájékoztatása kötelessége lenne, ő a következőképpen reagált: "Írásban bármilyen kérdésére szívesen válaszolok."

Horváth Csaba ajánlása ellenére Vaskeba Katalin, a KMKE alelnöke és a Nagyszőlősi Könyvtárhálózat igazgatója mégiscsak nyilatkozott, aki elmondta: "Mi, alelnökök találkoztunk Ungváron, de közgyűlés még nem volt. Az alelnökök között már volt szó az új elnök személyéről, de nem akarta senki magára vállalni, tehát egyelőre nem tudok róla, hogy lenne új elnök. Viszont szóba került az egyik egyesületi tagunk neve mint esetleges elnökjelölté.

A támogatási program továbbra is folyamatban van, amióta utoljára beszélgettünk, kaptunk öt újabb számítógépet lapos monitorokkal, kaptunk egy színes printert és fénymásolót. De a program folytatódni fog, újabb eszközöket is kapunk majd még."

A történet sok kérdést felvet. Meddig működhet egy kárpátaljai magyar szakmai szervezet elnök nélkül? Hogyan tudott a KMKE elszámolni a Szülőföld Alap felé, ha még mindig nem használta fel a 19 milliós támogatást? Ha viszont igen, miért nem tudják felmutatni, mire lett elköltve ez a sok pénz? Valamint mi az összeférhetetlenség, ha az nem, hogy a döntéshozó a támogatási összeg nagy részét a felesége és a fia által vezetett szervezetnek lobbizza ki? Különösen annak fényében, hogy a támogatás felhasználásának pontos részleteit az érintettek hétpecsétes titokként őrzik.

Badó Zsolt