Parkosítási és erdősítési program a beregszászi járásban

2008. április 18., 10:00 , 379. szám

A Beregszászi Járási Tanács által elfogadott tervnek megfelelően a közeljövőben mintegy 5-6 ezer facsemetetét, amellett pedig különböző díszcserjéket, díszbokrokat és virágokat fognak elültetni a járás községeiben kijelölt parkok, parkosított játszóterek területén, hogy ezzel is szebbekké, otthonosabbakká varázsolják falvainkat.

A program megvalósulásának az első állomásaként április 15-én, Gút központjában, a községi tanács képviselőtestülete és a Gúti Általános Iskola közreműködésével, az Agrolisz (a volt kolhozközi erdőgazdaság munkásai erdei-, fekete- és lucfenyő-, illetve nyír-, tölgy- és hársfacsemetéket ültettek el a leendő községi parkosított játszótér területén. Az eseményen megjelent Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnöke és Ivan Koturbacs, az Agrolisz megyei főigazgatója is. A játszótéri elemek elkészítéséhez pedig ugyancsak az Agrolisz biztosítja majd a szükséges faanyagot, melyből egy ügyes kezű helybeli ácsmester fogja kifaragni a hintákat és egyebeket.

A parkosítási programmal egyidejűleg megvalósításra kerül a járási erdősítési program is, melynek során mezőgazdasági hasznosításra eléggé alkalmatlan földparcellákat fognak beerdősíteni a járás területén, s friss ültetvények jelennek meg az irtásokon. Ennek jegyében az Agrolisz tulajdonában lévő gúti erdőrészben – ugyancsak április 15-én – az erdőgazdaság munkásai, valamint a helybeli általános iskola diákjai kőris- és tölgyfacsemetékkel ültettek tele egy 1,6 hektár kiterjedésű területet.

Ha szép a vidék, az itt lakó emberek is jobban érzik magukat a szülőföldjükön, és nem kívánkoznak elköltözni innen. Amellett pedig a turisták is szívesebben keresnek fel egy szép, erdős tájat – foglalta össze röviden Csizmár Béla a program segítségével elérendő célokat, melyekkel – biztos vagyok benne – a járás minden lakója egyetért...

Lajos Mihály