Író-olvasó találkozó Gáton

2008. április 25., 10:00 , 380. szám

A Gáti Kovács Vilmos Középiskolában április 16-án Király Katalin igazgatóhelyettes szervezésében író-olvasó találkozóra került sor, Vári Fábián László József Attila-díjas költő és Bakos Kiss Károly költő részvételével.

A vendégeket Király Katalin köszöntötte és mutatta be. Mint mondta, körükben üdvözölhetik Vári Fábián Lászlót, aki személyesen is ismerte Gát neves szülöttét, Kovács Vilmost. A főként tanulókból álló közönséget emlékeztette, hogy Vári Fábián László személyes élményei alapján jobban megismerhetik a település költőjének életét, mint ha azt könyvből olvasnák el.

Az iskola tanulói irodalmi műsort adtak elő Vári Fábián László költeményeiből, aki ezután Kovács Vilmos életéről, munkásságáról tartott előadást, hálás és elismerő szavakkal emlékezve a költőre. Szólt az ungvári Forrás Stúdióról is, melynek munkájában mint az ungvári egyetem diákja, ő maga is részt vett. Tagjai, ideértve idősebb mentorukat, Kovács Vilmost, az a nemzedék voltak, akik már nem akartak félni az elnyomó, az irodalmi életet teljesen a kommunista ideológia céljaihoz kötni akaró szovjet rendszertől. Kovács Vilmos szakmai tanácsaival igazgatta a lassan kialakuló fiatal írói nemzedék útját, s ösztönözte őket a népköltészet gyűjtésére is. Ennek eredményeként nagy értéket képviselő anyag gyűlt össze, melyet a Vannak ringó bölcsők c. könyvben tettek közzé.

Végezetül Vári Fábián László arról beszélt, hogyan sikerült rábukkannia a néhai Drávai Gizellának, Kárpátalja neves magyar szakos pedagógusának könyvtári hagyatékában Kovács Vilmosnak egy, a tanárnőhöz címzett, 1960-ban keltezett levelére. A nyolcoldalas levél érdekessége, hogy a költő ebben vall arról, mikor és milyen körülmények hatására döntött úgy, hogy végül poéta lesz. A közönség részleteket hallhatott a levélből, majd Bakos Kiss Károly olvasta fel néhány legújabb versét.

Az író-olvasó találkozó végén a vendégek válaszoltak a diákok kérdéseire, majd Vári Fábián László az iskolai könyvtárnak szánt értékes könyvcsomagot adott át Király Katalinnak.

F. Zs.