KMPSZ-versenyek
Április 19-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) adott otthont a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett hagyományos helyesírási vetélkedőnek, melyet Karádi Lászlóról, a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola néhai magyar szakos tanáráról neveztek el. A versenyen több mint száz 5-12. osztályos tanuló indult. Ugyanitt került sor a KMPSZ megyei informatikavetélkedőjére is, melyen 10-12. osztályos tanulók vettek részt számítógép-felhasználói és programozó kategóriában.
A főiskola Esztergom termében zajló ünnepélyes megnyitón dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ és a KMF elnöke köszöntötte a résztvevőket, valamint a vendégeket - köztük Karádi László lányát, Győrffyné Karádi Máriát - és a kísérő tanárokat. Az elnök asszony szólt arról, hogy a versenyek legjobb helyezettjei résztvevői lehetnek a Magyarországon megrendezendő Kárpát-medencei vetélkedőknek, illetve anyaországi nyári jutalomüdülést nyerhetnek. A végzős osztályok diákjai számára pedig nemcsak a dobogós helyezés, hanem már a részvétel is előnyt jelent a főiskola megfelelő szakára való jelentkezés esetén.
Ezután a versenyek koordinátorai - az informatikusoknál Pallay Ferenc, a helyesírási verseny résztvevőinél pedig Hutterer Éva - ismertették a szabályokat és a verseny helyszíni beosztását.
A versenyen az alábbi eredmények születtek:
Karádi helyesírási vetélkedő, 5. osztály: 1. Nagy Éva (Mezőkaszonyi Középiskola), 2. Kész Réka (Salánki Mikes Kelemen Középiskola), 3. Mátyus Melinda (Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola) és Deák Beatrix (Mezőkaszonyi Középiskola); 6. oszt.: 1. Lánczy Annamária (BMG), 2. Stumpf Klaudia (BMG), 3. Tóth Alexandra (Mezőkaszonyi Középiskola); 7. oszt.: 1. Nagy Flóra Boglárka (BMG), 2. Baranyi Dávid (Mezőkaszonyi Középiskola), 3. Bajusz Henrietta (BMG); 8. oszt.: 1. File Brigitta (Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola), 2. Avasán Nikolett (Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola), 3. Vaszócsik Fruzsina (Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola) és Pallay Mária (BMG); 9. oszt.: 1. Orbán Nikolett (BMG), 2. Máté Brigitta (BMG) és Sütő Réka (Mezőkaszonyi Középiskola), 3. Berki Nikolett (Bátyúi Középiskola); 10. oszt.: 1. Vorcsák Viktória (Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola), 2. Bodnár Dóra (Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola), 3. Talinszki Brigitta (Bátyúi Középiskola); Gimnáziumok VI., líceumok I. évfolyama: 1. Bárdos Dávid (BMG), 2. Nagy Brigitta (BMG), 3. Nagy Judit (Nagyberegi Református Líceum); Gimn. VII., líc. II. évf.: 1. Bíró Katalin (Nagyberegi Református Líceum), 2. Tóth Enikő (Nagyberegi Református Líceum), 3. Gyurkó Katalin (Tiszapéterfalvai Református Líceum); Gimn. VIII., líc. III. évf., középiskolák 11. osztálya: 1. Homoki Adrienn (Nagyberegi Református Líceum), 2. Papp Adrienn (Nagyberegi Református Líceum), 3. Baranyi Róbert (Mezőkaszonyi Középiskola), 4. Balogh Erika (Mezőkaszonyi Középiskola), 5. Jócsák Erika (Tiszapéterfalvai Református Líceum) és Orosz Katalin (Nagyberegi Református Líceum).
Informatikavetélkedő, felhasználói kategória: 1. Pallay Ferenc (BMG), 2. Ilosvay Attila (BMG), 3. Nedbál Attila (BMG), 4. Bíró István (Nagyberegi Református Líceum), 5. Szanyi Ádám (Nagydobronyi Református Líceum); Programozói kategória: 1. Tegze Pál (Munkácsi Szent István Líceum), 2. Máté Ákos (BMG), 3. Nyiscsák András (BMG), 4. Kun Tibor (Nagyberegi Református Líceum), 5. Kiss Elek (Munkácsi Szent István Líceum).
fzs