A miniszterelnök döntött, a határőrség nem kapta meg...
Ukrán földön lassan jár a parancs
Több felháborodott olvasónk jelezte, hogy bár 2008. április 17-én Ukrajna Miniszteri Kabinetje rendeletben kihirdette, hogy a határőrségnek a kishatárátlépővel Magyarországra utazó ukrán állampolgárok útlevelébe, amennyiben kérik, nem kötelező bélyegzőt ütni, ennek ellenére határátkelőhelyeinken maradt a korábbi gyakorlat. Úgy értesültünk, hogy ebben az ügyben Csizmár Bélának, a Beregszászi Járási Tanács elnökének a segítségét is kérték a lakosok, aki kérdésünkre a következőket válaszolta:
- Magyarázatért Oleg Vovkhoz, a beregszászi határőrkörzet parancsnokához fordultam, aki elmondta, hogy nem hivatalosan már ő is hallott arról a rendeletről, amely értelmében a határőröknek el kell tekinteni a bélyegzéstől az utazó kérése esetén. Oleg Vovk kijelentette, hogy az említett 360. számú rendeletnek megfelelő gyakorlatot hamarosan be is fogják vezetni a határátkelőhelyeken, de egyelőre számukra a kötelezően betartandó erre vonatkozó utasítás nem érkezett meg.
Badó Zsolt