Önkormányzati fórum Odesszában

Tanácskozás

2008. május 30., 10:00 , 385. szám

Odesszában ülésezett Ukrajna megyéinek a Legfelsőbb Tanács elnöke mellett működő konzultatív tanácsa. A fórumon Kárpátalját Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese képviselte.

A fórumon megvitatták a határmenti együttműködés aktuális kérdéseit. Mint elhangzott, a központi szerveknek elő kell segíteniük a határmenti térségek együttműködését, és megfelelő pénzeszközöket is el kell különíteniük erre a célra a költségvetésben.

Terítékre került az ukrajnai önkormányzatok jogi helyzete, valamint megvitatták azokat a tanácsok helyzetét érintő jogszabályokat is, melyek elfogadása napirenden szerepel. A megyei vezetők többsége elutasította azokat a törvénytervezeteket, amelyek arra irányulnak, hogy olyan jogokat kapjanak a megyei adminisztrációk, amelyekkel meg tudják állítani a tanácsi döntések életbelépését - jelezte Brenzovics László.

szcs