Szétesik a szlovákiai magyar koalíció?

Csáky kontra Bugár

2008. május 30., 10:00 , 385. szám

Kölcsönösen egymást gyalázza a Magyar Koalíció Pártjának régi és új pártelitje. Csáky Pál és Bugár Béla hatalmi harca a párt szétesésével fenyeget. A régi szlovák koalíciós partnerek is elfordultak az MKP-tól.

Mint arról lapunk előző számában már beszámoltunk, Csáky Pál, az MKP jelenlegi elnöke a SME című polgári liberális napilap online kiadásának adott interjúban azt állította, a párton belüli feszültség hátterében szlovákiai magyar gazdasági körök állnak, amelyek így szeretnék megerősíteni befolyásukat az MKP-ban. A pártelnök legfőbb bírálóját, Simon Zsoltot jelentéktelen figurának nevezte, és úgy látja, Bugár Béla korábbi pártelnököt is kihasználják ebben a játszmában.

Csáky szerint az Új Szó című szlovákiai magyar napilap is etikátlanul jár el a párttal szemben, ráadásul a lap valódi főszerkesztője, Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója. Csáky Világi befolyására már pártelnökségért folytatott választási kampánya idején utalt, egyes elemzők szerint ennek köszönhette győzelmét is. A SME szerette volna megszólaltatni az MKP válsága kapcsán több ízben is emlegetett Világit, ám állításuk szerint nem sikerült elérni az üzletembert.

A budapesti Magyar Hírlap szerint az érintettek elutasították a pártelnök állításait, Bugár Béla egyenesen az MKP végének a kezdetéről beszélt. Az MKP volt elnöke azt állította a SME-nek nyilatkozva, hogy Csáky Pál elnöki tevékenysége a Magyar Koalíció Pártjának végét jelentheti.

Az MKP-t megosztó belső viták a szétesés szélére sodorták a szervezetet, állítja az Index is. A tekintélyes budapesti hírportál szerint két érdekes forgatókönyvet latolgatnak a szlovák lapok. Az egyik szerint széteshet a Magyar Koalíció Pártja, a szlovákiai magyarokat egyelőre egyedül képviselő politikai erő. A másik - mostanában terjedő - nézet szerint az MKP balra tolódhat és eddigi kereszténydemokrata szövetségesei helyett a mostani legnagyobb kormánypárt felé húz.

Ez utóbbi elképzeléssel összefüggésben még emlékezhetünk arra a konfliktusra, amely Bugár Béla egy kijelentése nyomán robbant ki április végén. Az MKP exelnöke akkor azt állította, hogy Csáky Pál egymillió koronás rendkívüli támogatást kért a Madách-Posonium Kiadó részére annak fejében, hogy az MKP a kormánypártokkal együtt megszavazza a pozsonyi parlamentben a lisszaboni szerződést. A vádakat akkor nemcsak az MKP vezetése tagadta határozottan, hanem a politikai ellenfélnek számító kormánypártok részéről is visszautasították azokat. A Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKU) és a kereszténydemokraták (KDH) viszont továbbra is kitartottak amellett, hogy Csáky Pál politikai üzletet kötött a kormánypártiakkal. A három szlovákiai ellenzéki párt januárban egyezett meg, hogy addig nem szavazzák meg az uniós reformszerződést a törvényhozásban, ameddig nem módosítják a szólásszabadságot veszélyeztető sajtótörvény tervezetét. Miután ezt részben a kormánypártiak megtették, az MKP képviselőinek szavazatai révén összejött a lisszaboni szerződés elfogadásához szükséges minősített többség. Az MKP-t később több európai fórumon is dicsérték döntéséért, látni kell azonban, hogy így politikai értelemben a két szlovák ellenzéki párt lett a vesztes, s most láthatóan ők is igyekeznek elszigetelni, illetve a Fico-féle baloldal felé tolni az MKP-t.

Egyelőre annyi látszik biztosan, hogy az MKP belső feszültségei nagyon erősen megosztják a pártot, és egy befolyásos politikus kizárása, ami ugyancsak szóba került az utóbbi napokban, csak tovább mélyíti a feszültséget.

Mint ismeretes, az MKP-t 1998-2007 között Bugár Béla irányította. A kereszténydemokrata politikus vitte be a magyar pártot Mikulas Dzurinda jobbközép kormányaiba. A 2006-os választásokon elbukott a jobbközép koalíció és a következő évben Bugár elvesztette pártelnöki tisztségét is. Helyére a párt belső ellenzékéhez tartozó Csáky Pált választották pártelnöknek. (Csáky a 90-es évek elején Bugárral együtt a Magyar Keresztény Demokrata Mozgalomban politizált.) A két politikus és híveik közti feszültség évek óta lappangott a pártban, ám most eddig nem látott erővel törtek felszínre a konfliktusok. Kölcsönösen korrupcióval vádolják egymást a felek, és Csáky javaslatára a párt etikai bizottsága Bugár egyik befolyásos szövetségesének kizárását kezdeményezte - írja az Index. Bugár szerint a kizárás lavinát indíthat el. Arról ugyan nem beszélt, hogy ez mit jelent, de van, aki szerint pártszakadást.

Mindez alááshatja a felvidéki magyarság pártjának érdekérvényesítő képességét. Egy minapi felmérés szerint ugyan az MKP népszerűségi indexe jelentősen emelkedett az utóbbi időben, s 11,4 százalékos támogatottságával jelenleg a harmadik legjelentősebb politikai erő az országban, Csáky azonban óvatosságra intett. Mint jelezte, a konfliktusok eredményeként előfordulhat, hogy a magyar oktatást hátrányos helyzetbe hozó közoktatási törvényt szavaz meg a törvényhozás. Jóslata azóta sajnos valósággá vált. (Kárpátalja/MTI/index.hu/magyarhirlap.hu)