Gut ihletett fotósa

Sin József-kiállítás

2008. június 6., 10:00 , 386. szám

Sin Józsefnek, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettesének, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete elnökének fotóiból nyílt kiállítás minap a Beregszászi Járási Tanács épületében.

A kiállított mintegy hatvan fekete-fehér és színes felvétel 30 év munkáját és kísérletezgetését hivatott összefoglalni és bemutatni. "A fotónak is megvan a maga előnye, a maga csodálatos hatása a mozgóképpel szemben – mutatott rá munkáit bemutatva Sin József. – Néha érdemes megörökíteni egy-egy pillanatot." A magát szerényen mindvégig amatőrnek tituláló alkotó a nyolcvanas évek elejétől vesz részt felvételeivel rendszeresen önálló és kollektív kiállításokon. Képein ott láthatjuk szülőfaluja, a beregszászi járási Gut embereit, épületeit, megörökíti a környező természetet, s ízelítőt kaphatunk kísérletező kedvének gyümölcseiből is. Külön sorozat mutatja be a Guti Pünkösdi Napok rendezvénysorozatának immár másfél évtizedes történetét, mely szinte elképzelhetetlen megálmodója és szervezője, Sin József nélkül.

Mai világunkban annyi bóvli, szemét áraszt el bennünket, s nagyon ritkán tudunk megfogni értékeket, hangoztatta köszöntőjében Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnöke. "Mi most egy értékes ajándékot kaptunk egy olyan embertől, akinek szeme van ahhoz, hogy meglássa a szépet – mondta. – Tette mindezt mindenféle haszon reménye nélkül, a közösség számára. Ennél nagyobb érték, nagyobb emberi becsület nem lehet" – hangsúlyozta a szónok, egyben köszönetet mondva azokért az értékekért, amelyekkel az alkotó megajándékozta közösségét.

Pályájának kezdetétől megragadóak voltak a művész által nagy munkával előkészített és kivitelezett, végiggondolt koncepciót tükröző fotók – emelte ki méltatásában Szajkó Tibor járási tanácsi képviselő, aki szintén amatőr fotósként vált ismertté a régióban. Mint mondta, napjainkban rengetegen rendelkeznek fényképezőgéppel, sok milliónyi fénykép készül. Kevés azonban közöttük az olyan felvétel, amelynek mondanivalója is van. Nekünk kötelességünk úgy nevelni a felnövekvő nemzedéket, hangsúlyozta, hogy megtanulják: nemcsak kattogtatni kell a gépet, hanem maradandót alkotni vele.

Köszöntötte az alkotót Imre József, a beregszászi városi önkormányzat kulturális osztályának vezetője és Halász László, a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal művelődési osztályának vezetője is.

A tervek szerint a kiállítás Beregszász után a járás több községében is látható lesz majd.