Levél a premixről, vaddisznógondok, kilépés az NUNSZ-ből

Járási tanácsülések

2008. június 6., 10:00 , 386. szám
Szavaz a beregszászi járási testület

Múlt héten ülésezett a Beregszászi, Nagyszőlősi és Munkácsi Járási Tanács.

A Beregszászi Járási Tanács több mint egy tucatnyi kérdést vitatott meg múlt pénteken. A testület mindenekelőtt meghallgatta Volodimir Trikurnak, a járási állami közigazgatási hivatal vezetőjének beszámolóját a hivatalnak az elmúlt esztendőben végzett munkájáról. A Beregszászi járás a 7. helyen áll a társadalmi-gazdasági mutatók tekintetében a megye közigazgatási egységei között, ami jó eredménynek mondható a régió korábbi helyzetéhez képest, ám az előrelépés további erőfeszítéseket igényel – hangsúlyozta a szónok.

A mezőkaszonyi liparitbányára kiadandó működési engedély vonatkozásában a képviselők megint arról vitáztak, hogy a vidéket alapvetően üdülőövezetnek vagy bányavidéknek képzelik-e el. A képviselőket végül meggyőzték az érintettek, hogy a bánya működése nem lesz hatással a fürdő és az üdülő működésére, így jóváhagyták a bányahasználati engedélyt.

Az egyéb kérdések között felolvasták a képviselőknek azt a levelet, amelyben az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megyei szervezete ismerteti a premix néven elhíresült vegyülettel kapcsolatos álláspontját. Ezek szerint az SZBU által elvégeztetett szakértői vizsgálatok megállapították, hogy a premix a kísérő dokumentumoknak megfelelően az iparban használatos adalékanyag, így az országba történt behozatalával kapcsolatban nem történt törvénysértés. Az anyag megfelelő körülmények közötti tárolása esetén nem jelent veszélyt az egészségre, tudhattuk meg.

Felolvasták a képviselőknek az Igor Krily, a Mi Ukrajnánk – Nemzeti Önvédelem választási tömörülés frakciójának parlamenti képviselője által írt levelet is, miszerint a tanács folyamodványa nyomán megtette a lehetséges lépéseket abban az ügyben, hogy a határátlépéskor az utazók útlevelébe a határőrök a jövőben lehetőség szerint ne üssenek bélyegzőt.

A tanács levéllel fordult Ukrajna kormányához a Bátyúi Kenyérkombinát gazdaságosabb működtetése ügyében.

Végül a képviselők ismételten levélben fordultak a kárpátaljai megyei hatóságokhoz az Izsnyéte (Zsnyatyino) és Rafajnaújfalu (Rafajlove) közötti gázvezeték megépítésének finanszírozása ügyében, sürgetve a beruházás mielőbbi befejezését.

A Nagyszőlősi Járási Tanács szintén meghallgatta a járási adminisztráció tevékenységéről szóló beszámolót. Az idei költségvetés teljesítéséről szóló információból kiderült, hogy a büdzsé bevételei 127 százalékra teljesültek az első negyedévben.

Napirendre kerültek a vaddisznók is. Az elszaporodott vadállatok ugyanis számottevő kárt okoznak immár évek óta a mezőgazdaságban, a duplájára emelt kilövési kvóta sem bizonyult megoldásnak. A tanács javasolta a gazdáknak, hogy a termés érésekor közösen szervezzék meg a mezők őrzését. Ugyanakkor kezdeményezik az illetékes hatóságoknál, hogy növelhessék a kilövések számát a természetvédelmi területnek számító Fekete-hegyen, amely az állatok egyik első számú szaporodási helye.

Ugyancsak terítékre került a járás zeneiskoláiban fizetendő tandíj emelésének kérdése is. A képviselők elutasították azt a javaslatot, hogy minden diák számára egyenlő mértékben emelkedjenek az oktatás költségei. Miután azonban az infláció miatt elkerülhetetlen a bevételek növelése, a tanács olyan tervezet kidolgozásával bízta meg az oktatási hatóságokat, amely lehetővé tenné, hogy a tehetséges, ámde kevésbé tehetős családokból származó gyerekek ingyenesen, esetleg kedvezményes tandíj ellenében tanulhassanak a járás tíz zeneiskolájában – közölte Barta József, a járási tanács elnökének helyettese.

Végül szóba került az ülésen a járási tulajdon privatizációjának esetleges befagyasztása is. A hosszas vitát követően azonban a képviselők úgy döntöttek, hogy a járás gazdálkodása számára előnyösebb, ha folytatódik a vagyon magánosítása, amenynyiben az új tulajdonosok megfizetik a vételárat.

Munkácson múlt csütörtökön ülésezett a járási tanács. Az ülés legnagyobb visszhangot kiváltó történése kétségtelenül az volt, hogy Ivan Mihajlo tanácselnök bejelentette a Mi Ukrajnánk – Nemzeti Önvédelem pártszövetségből való kilépését, s ugyanígy tettek a tömörülés tanácsi frakciójának tagjai is. Mihajlo bejelentette, hogy a nemrég alakult Jedinij Centr elnevezésű pártban folytatja a politizálást.

A tanács 90 ezer hrivnyát szavazott meg erre az esztendőre Dercen számára a község vízellátásának megoldására. A Dorcas koordinálásával magyarországi és hollandiai támogatással megvalósuló projekthez 100 ezer hrivnya önrészre vállalt kötelezettséget a járási önkormányzat. Fodor István járási tanácsi képviselőtől, a KMKSZ Derceni Alapszervezetének elnökétől megtudtuk, a lefektetendő vízvezetékcsövek már megérkeztek a faluba, s meg is indult a munka.

A járási tanács kommunális vállalatot hozott létre a járási ingatlanok nyilvántartására és kezelésére. 2005-től ezt a funkciót egy magáncég látta el, az új rendeletek értelmében azonban nem végezheti magánvállalat a feladatot.

szcs