De csak ha nem módosítják az állampolgársági törvényt

Fodor tárgyalna az előrehozott választásokról

2008. június 13., 10:00 , 387. szám

Fodor Gábort választották a Szabad Demokraták Szövetsége elnökévé a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén szombaton Budaörsön. Fodor az elnöki kampányban 3 kész forgatókönyvről beszélt: egy új koalíció megkötéséről, amit új személyekkel és új politikai tartalommal tud csak elképzelni. A legnagyobb esélyét jelenleg annak látja, hogy marad a kisebbségi kormányzás, a harmadik lehetőség pedig az előrehozott választások kiírása.

Utóbbiról elnökjelölti beszédében azt mondta, hogy az SZDSZ csak akkor támogathatja, ha lefektetik, hogy a következő kormány nem módosítja az alkotmányt, a választási törvényt és az állampolgárságról szóló törvényt.

Fodor Gábor bejelentette: tárgyalást kezdeményez a parlamenti pártok vezetőivel Magyarország jövőjéről. Mint mondta, az MSZP-vel szeretné áttekinteni, hogy a kisebbségi kormány milyen javaslatok mentén akarja vezetni az országot.

Az SZDSZ önzetlenül nem fogja fenntartani a kisebbségi kormányt, elvtelenül semmilyen kormányzati magatartást nem erősítünk meg, hangsúlyozta Fodor Gábor. Az SZDSZ-nek azonban nem kell minden kérdésben azonosulnia a kormánnyal, tette hozzá.

A Fidesz-frakció nevében Szijjártó Péter szóvivő reagált a liberális párt elnökválasztásának eredményére. Közölte: a Fidesz készen áll arra, hogy egyeztessen az SZDSZ új elnökével az előrehozott választásról.

Hétfőn Orbán Viktor levélben tárgyalásra hívta Fodor Gábort. A Fidesz elnöke újságírói kérdésre emellett arról is beszélt, hogy ha az SZDSZ valódi ellenzéki pártként viselkedik, akkor megvan a szükséges számú szavazat a parlament feloszlatásához, ami az előrehozott választások előfeltétele.

Orbán Viktor kérdésre válaszolva azt mondta: az MSZP-t kivéve mindenkinek az az érdeke - beleértve az SZDSZ-t is -, hogy minél hamarabb döntésképes kormánya legyen az országnak, ez pedig előrehozott választások nélkül nem megy. Hozzátette: előrehozott választások akkor lehetségesek Magyarországon, ha a parlament a jelen lévő képviselők több mint felének igen szavazatával feloszlatja önmagát.

Az SZDSZ-ben azért tartottak küldöttgyűlést, mert egy belső vizsgálat megállapította: a tavaly márciusi tisztújításkor szabálytalanságok történtek. A vizsgálat szerint Borsod megyéből négy álküldött érkezett; a további vizsgálat négy szabolcsi álküldöttet is talált. Az ügyben magánokirat-hamisítás miatt nyomoz a rendőrség is. (Kárpátalja/MTI/index.hu)