Csepe: Búcsú és elsőáldozás

2008. június 20., 10:00 , 388. szám

A nagyszőlősi járási Csepében június 13-án kápolnájuk védőszentjének, Páduai Szent Antalnak tiszteletére tartottak búcsút a település római katolikus hívei, melyen részt vettek Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Lengyel Donát, Weinrauch Márió és Nádor Albert nagyszőlősi ferences atya, valamint Harangozó Miklós helyi görög katolikus parochus. Az ünnepség keretében hét fiatal elsőáldozására is sor került.

A nagy eső ellenére a római katolikus hívek keresztekkel és zászlókkal fogadták a Harangozó Miklós parochus vezette görög katolikus híveket, majd a szentmise előtt virágszentelésre és az elsőáldozók ünnepélyes megáldására került sor a kápolna udvarán. Majnek püspök a páduai eredetű virágszentelő szertartás előtt elmondta: "Urunk, Jézus Krisztus a mezők liliomaira mutatva hirdette meg nekünk a gondviselésbe vetett gyermeki bizalom evangéliumát. Minket tanított, amikor versengő apostolai elé odaállította a kisgyermekeket és így szólt: "Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába." Páduai Szent Antal az Isten irgalmának, atyai szeretetének örök tanítója. Azért szentelünk liliomot és áldjuk meg a gyermekeket az ő ünnepén, mert az evangélium szűk ösvényére akarunk lépni."

A szülők kezüket gyermekeik fejére téve, Donát atya szavai után ismételve a szülői áldás szertartásos szavait, áldásban részesítették a hét kis elsőáldozót.

Az ünnepség ezt követően a kápolnában szentmisével folytatódott, ahol az ünnepi olvasmány a Bölcsesség könyvéből, a szentlecke Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből, az evangéliumi rész pedig Szent Márk könyvéből hangzott fel. Szentbeszédet Majnek püspök mondott, aki szólt arról, hogy június 13-át, Páduai Szent Antal napját Csepén kívül még két kárpátaljai településen - Guton és Antalócon - ünneplik búcsúval. Majd ismertette a szent életútját, aki 1195-ben született Lisszabonban, portugál nemesi családban. 16 évesen belépett az Ágoston-rendi kanonokok közé. Ekkor vette fel az Antal nevet, védőszentjéül Remete Szent Antalt választva. 1220-ban átlépett a ferences rendbe. Egy hajótörés után Szicília partjaira vetődve találkozott a ferencesekkel, majd később személyesen Szent Ferenccel is. Később Itáliában és Dél-Franciaországban eretnekeket térített vissza a katolikus egyház kebelére. 1227-ben tért vissza Észak-Itáliába, ahol térítő prédikátor és tartományfőnök lett, miközben a Bolognai Egyetemen a teológia ferences lektora volt. Számos térítés, csodálatos gyógyítás, sőt halottfeltámasztás után 1230-ban visszavonult számos hivatalától, és 1231-ben útban Padova felé halt meg.

A szentmise keretében került sor az elsőáldozásra is - hét fiatal először vette magához Krisztus testét és vérét. Az eső miatt a szokásos körmenet elmaradt. A szentmise után a helyiek szeretetvendégséggel fogadták a vendégeket.

F.Zs.