2008. június 27.

2008. június 27., 10:00 , 389. szám

A Jákób kútjánál. Felele Jézus és monda néki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik. Valaki pedig abból a vízből iszik, melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik, hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne. (Ján. 4:13-14.)

Errefelé Máramarosban sok forráskút kínálja ilyenkor nyáron a fáradt, szomjas kirándulókat, dolgozókat. Némelyikhez történelmi emlék is kötődik, mint az Égermező mellettihez, melyből a hagyomány szerint a nagyságos fejedelem is ivott.

Ahhoz a bibliai forráskúthoz is kötődnek régi emlékek, amely mellett Urunk is letelepedett Samáriában, Sikár határában, a Jákób kútjánál. A tanítványok közben bementek a városba élelmet vásárolni. Júdeából útban vannak szűkebb hazájukba, Galileába. Urunk a megváltás útját járja, a tanítványok pedig vele tartanak. Mire a tanítványok az élelemmel visszatérnek, egy asszony jön a kútra vízért. Egy boldogtalan léha teremtés, öt válóper szomorú terhével, ötször összetört szív nyomorúságával. És itt most olyan valaki közelébe kerül, aki minden pert eldönt, minden összetört életet felépít, szétszakadt szíveket egyesít, szomjas lelkeket megelégít, fáradtakat és megterhelteket megnyugtat, minden bűnt megbocsát és olyan életet ad újjászülő hatalmával, mely olyan lesz, mint egy forráskút. Nem tudja, hogy az a fiatal, komoly férfi, aki ott ül, az a Názáreti Jézus Krisztus, éppen őt várja. A déli hőség különös feszültségében a Jákób kútja történelmi távlatában és kristálytiszta vizének közelségében hamarosan kiderül. Azonnal nem érti meg, hogy aki bármelyik forrásból iszik, ismét szomjas lesz. Ott a Garizim hegy lábánál az Ige gyönyörűsége kirajzolódik, amikor beszél Jézus a megváltásról, a Szentlélekről, az újjászületésről, az új élet gazdagságáról és e földi életen túli örökkévalóságáról.

S miután az asszony előtt is kiderül, hogy Ő a dicsőség királya, Ő a reménység Ura, Ő a beteljesedés, otthagyja korsóját a kútnál s fut, rohan, hogy más szomjas lelkeket hívogasson a kúthoz....

Józan Lajos

huszti református lelkipásztor