II. Asztélyi Gyereknap

2008. június 27., 10:00 , 389. szám

Immár második alkalommal került sor gyereknapra Asztélyban a település polgármesteri hivatalának szervezésében. A rendezvénynek helyet adó futballpályán a trópusi kánikula ellenére is népes számú érdeklődő előtt zajlottak a színvonalas programok.

A községi tanács nevében Nagy Anikó, Asztély polgármestere, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket - köztük Sin Józsefet, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettesét -, majd megnyitva a rendezvényt jó mulatást, szórakozást kívánt mindenkinek.

Sin József üdvözlő beszédében szólt a település múltjáról. Mint mondta, ez a határ mentén megbúvó kis község sokáig észrevétlen maradt a nagy többség számára, ahová tulajdonképpen menni sem volt szabad. De aztán jött a rendszerváltás, a "kishatárátkelő" megnyitása, ami a község életében nagyon sok pozitív dolgot hozott. Ezek közé tartozik a mostani gyereknap is. Mint mondta, az olyan kis településeknek, mint Asztély is, egyik legnagyobb problémája a fiatalok elköltözése, mely által veszélybe kerül a település jövője. "Éppen ezért nagyon örömteli, hogy fiatal és energikus vezetők vannak a községben, akik sokat tesznek a lakosság az ifjúság érdekében. Remélhetőleg közös összefogással és kitartással lesz erő megvalósítani a szép terveket, s akkor Asztély nagyon szép jövő elé nézhet" - mondta Sin József. A járási közigazgatási hivatal elnökhelyettese a kulturális program kapcsán külön örömének adott hangot, hogy vannak olyan anyaországi vendégfellépők, akik több száz kilométert utazva nem sajnálták a fáradságot azért, hogy tovább erősítsék a települési kapcsolatokat és a magyar nemzeti összetartozást.

A programban a továbbiakban fellépett a Balatonszárszói Rokolya Néptáncegyüttes, melynek tagjai bemutatták a somogyi népviseletet - a bő gatyát, a csizmát, a kalapot és a mellényt - és a karikás ostorral való bánásmód fortélyait. Repertoárjukban szerepelt még a göcseji és a somogyi botforgatás, majd különböző táncokkal - kanász-, üveges, kalotaszegi, szatmári, érpataki, pünkösdölő - kötötték le a nagyérdemű figyelmét.

Felléptek még az asztélyi óvodások, a Nagybégányi Kultúrház táncegyüttese, valamint a beregszászi Street Dance Táncegyüttes. Volt finom bográcsgulyás és popcorn, légvár és körhinta, valamint tombolasorsolás sok értékes ajándékkal.

-halász-