A leggazdagabb magyarok és ukránok

Még gazdagabbak a gazdagok

2008. június 27., 10:00 , 389. szám

Sem Magyarországon, sem Ukrajnában nem változott egy év alatt alapvetően a leggazdagabb emberek névsora. Az idei listákból legfeljebb annyi derül ki, hogy akiknek eddig is sok pénzük volt, azoknak még több lett.

A magyarországi névsorban nincs változás tavalyhoz képest az élen: 300 milliárd forintra becsült vagyonával Demján Sándor a leggazdagabb magyar, Csányi Sándor 160 milliárddal a második, utána pedig Várszegi Gábor következik 90 milliárd forinttal - derül ki a Napi Gazdaság "A 100 leggazdagabb magyar" című idei kiadványából.

A listára való feljutáshoz az idén ötmilliárd forintos vagyon kellett, míg tavaly 4,3 milliárd forinttal is be lehetett kerülni az első száz közé. Az idei lista alapján a többség - 55 fő - vagyona nem haladja meg a tízmilliárd forintot, 50 milliárd forintot meghaladó nagyságú vagyonnal pedig kilencen gazdálkodnak. A százmilliárdos határt csak Demján és Csányi lépte át.

Demján Sándor, a TriGránit-csoport társtulajdonosa egy év alatt 40 milliárd forinttal gyarapította a vagyonát, amely így már majdnem akkora, mint a magyar nemzeti össztermék egy százaléka.

Csányi Sándor, az OTP Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója 20 milliárd forinttal gazdagodott tavaly óta, Várszegi Gábor pedig a gazdasági napilap becslése szerint éppen olyan gazdag, mint 2007-ben. A Fotex-csoport tulajdonosa így egyike annak a tíz szupergazdag magyarnak, akiknek a kiadvány szerint az utóbbi egy évben nem változott a vagyoni helyzete.

A 100 leggazdagabb idei kiadása meglehet túlzottan kedvező képet mutat a magyar gazdaságról, hiszen fejlődésről, terjeszkedésről és nemzetközi mércével mérve is jó teljesítményekről ad számot. Mindez azonban a sajtóértékelések szerint nem feledtetheti az alapvető strukturális és pénzügyi gondokat, amelyekkel a leggazdagabb magyaroknak idén is szembe kell nézniük. Talán az sem véletlen, hogy a relatív többség - 32 igen gazdag magyar - jelenleg nem elsősorban a termelésben, hanem az ingatlanüzletben, vagy az ingatlanüzletben is tevékenykedik.

A kiadvány egyebek között a Magyarországon élő gazdag külföldiekről is közöl válogatást. A 25 üzletember többsége Amerikából vagy Kanadából hazatelepült magyar, de van közöttük kínai, brit és orosz is. Megtaláljuk ebben a listában a Munkácsról elszármazott, jelenleg New Yorkban élő üzletembert, Pákh Imrét is.

Ukrajna leggazdagabb embere a Korreszpondent hetilap hagyományos évi összesítése szerint továbbra is Rinat Ahmetov, akinek vagyonát 31,1 milliárd dollárra becsülik. A nagyságrendnyi vagyonnövekedés esetében elsősorban annak tudható be, hogy a lista készítői idén először nyertek viszonylag részletes betekintést az üzletember aktívumaiba.

Ezzel honfitársunk egyben a leggazdagabb európaivá és a hetedik legtehetősebb földlakóvá lépett elő. Összehasonlításképpen: Csányi vagyona mintegy 1,92 milliárd dollárnak felel meg. Ezzel a leggazdagabb magyar csak a 15. lenne Ukrajnában.

A második helyen Viktor Pincsuk, Leonyid Kucsma exelnök veje zárta az elmúlt esztendőt 8,8 milliárd dollárra becsült vagyonával. A harmadik Igor Kolomojszkij "megtakarításait" 6,6 milliárd dollárra teszik. Ahhoz, hogy valaki bekerüljön idén az 50 leggazdagabb ukrán közé, legalább 271 millió dollárral kellett rendelkeznie.

Az ukrán gazdagok beruházási területe elsősorban a kohászat és az energetika: 20-an az ötvenből elsősorban ezzel "keresik a kenyerüket". További tíz vállalkozó a bankszektorban érdekelt.

Az ötven leggazdagabb ukrán vagyona együttesen majdnem megduplázódott tavaly, amennyiben 64,5 milliárd dollárról 112,7 milliárdra nőtt. Ennek az összegnek egy csekély része is elegendő volna, hogy fedezze Ukrajna minden külső adósságát. Ha némileg populista módon úgy határoznánk, hogy az ötven leggazdagabb vagyonát egyenlően elosztjuk Ukrajna valamennyi polgára között, mindegyikünknek megközelítőleg 2,5 ezer dollár jutna.

Ukrajnában ma 1735 hrivnya (mintegy 360 dollár) az átlagbér. Ez azt jelenti, hogy egy ekkora fizetéssel rendelkező embernek 752 ezer évig kellene dolgoznia ahhoz, hogy bekerülhessen a leggazdagabb ötven lakos közé. (hk/MTI/napi.hu/Korreszpondent)