Összefogás a Kárpátaljai Magyar Családokért

2008. július 4., 10:00 , 390. szám

2008. június 13-án a kárpátaljai Nagyszőlősön a Perényi Zsigmond-kastélyban csoportalakító beszélgetést szervezett az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület. A mintegy hetven fő részvételével lezajlott rendezvényen fölszólalt Illéssy Mátyás, az Egyesület elnöke, Majnek Antal munkácsi püspök, Beer Miklós váci megyéspüspök, Dr. Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, továbbá Török Iván, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke. A műsort Maczkó Mária énekesnő és Tarpai Viktória színésznő, valamint a Péterfalvai Zeneiskola ifjú tehetségei tették színesebbé énekléssel és szavalattal, muzsikával. A megjelent vendégeket Mádl Dalma asszony is köszöntötte levélüzenetben.

Az összejövetel célja az volt, hogy a közeljövőben Kárpátalján is megalakulhasson egy civil szervezet, amely az ottani magyar családok érdekeit és értékeit képviseli, védelmezi és segíti, pártatlanul és vallási hovatartozástól függetlenül. A résztvevők elhatározása szerint a rövid időn belül létrehozandó Összefogás a Kárpátaljai Magyar Családokért Egyesület a Magyarországon bejegyzett Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesülettől jogilag függetlenül, de annak segítségével és az anyaország szervezett támogatásával valósulna meg. A kezdeményezés így elősegítené az összefogást és együttműködést a kárpátaljai és anyaországi magyar családok között is.

Amint azt a rendezvény előadói közül többen is elmondták, napjainkban egyre nagyobb jelentőségre kell, hogy szert tegyenek a civil szervezetek, hiszen az érdekérvényesítés leghatékonyabb módja az összefogás, aminek megfelelő keretet adhat az egyesületi forma. Egységes fellépés és a közös érdekek hatékony képviselete nélkül azonban nem várhatjuk, hogy törekvéseink megvalósuljanak. Az utóbbi száz évben különösen sok uralom- és országváltást megélt kárpátaljai magyarság számára ezek rendkívüli jelentőséggel bíró kérdések. Az egészséges család pedig egyértelműen a társadalom alapvető alkotóeleme és a nemzet jövőjének záloga.

Külön aktualitást adott az eszmecserének, hogy az ukrán állam nemrég jelentősen megnehezítette a nemzetiségi nyelvek, köztük a magyar oktatását Ukrajnában, és a közeljövőben teljesen meg is szüntetheti a nem ukrán nyelvű oktatást. Így igen nagy veszélybe kerülhet a kárpátaljai magyarság léte és jövője, és ez ellen minden lehetséges fórumon föl kell lépni, hallatnia kell hangját a magyaroknak. Reméljük, hogy ezzel sikerül egy új fejezetet nyitni a kárpátaljai magyar családok életében és végre rádöbbennek az emberek, hogy csak szoros és határokon átnyúló összefogással lehet megoldani a magyarság ügyét.

Tisztelettel:

A Családokért Egyesület