100 éves a templom Gődényházán

2008. július 11., 10:00 , 391. szám

A történelmi Ugocsa megyei kis településen, Gődényházán július 6-án jubileumi ünnepséget tartott a helyi református gyülekezet: kőtemplomuk építésének százéves évfordulóját méltatták, melyet a közelmúltban újítottak fel az innen elszármazott Dobra Margit adományából.

Az ünnepségen Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, majd Józan Lajos huszti lelkipásztor tartott lekciót, az igei szolgálat mellett arról is szólva, mennyire fontos a gyülekezet tagjainak ismerniük szűkebb hazájuk történetét. A tiszteletes szólt Gődényháza történelméről, érdekességként felolvasva egy 1780-ban, a település nemesei által írott Perényi Károly Ugocsa megyei főispánhoz címzett levelet. Kolozsvári Sándor gondnok a gyülekezet történetének legfontosabb eseményeit ismertette. A gondnok külön köszönetet mondott Szűcs András feketeardói lelkipásztornak a gyülekezetben végzett húszévi, Czirók Béla nagyszőlősi tiszteletesnek pedig jelenlegi szolgálatáért. A jelen lévő vendéglelkészek egy-egy ige kíséretében tolmácsolták gyülekezetük jókívánságait, majd az ünnepség szeretetvendégséggel zárult.

fzs