Gimnazisták a nagybányai diákolimpián

Olvasói levél

2008. július 11., 10:00 , 391. szám

Az idén először rendezték meg Nagybányán (Románia) az Apáczai Csere János Nemzetközi Magyar Nyelv, Irodalom és Kultúra Olimpiát. Az ötnapos rendezvénysorozatnak a 10 évvel ezelőtt megnyílt, Németh László nevét viselő magyar anyanyelvű líceum adott otthont.

A nemzetközi olimpia megálmodója Pásztor Gabriella romániai oktatásügyi államtitkár volt. A rendezvénysorozaton részt vett Lakatosné dr. Németh Ágnes is, Németh László leánya.

Az olimpián 34 tanuló mérhette össze tudását irodalomból, anyanyelvből, nemzeti kultúránk ismeretéből. A versenyző diákok Romániából, Magyarországról, Szerbiából és Ukrajnából érkeztek. Kárpátalját a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium 6 tanulója képviselte: Keresztyén Gabriella, Kiss Julianna, Kovács Dorottya, Nagy Flóra Boglárka, Orbán Nikoletta és Pallay Mária. A tanulókat két tanár kísérte el: Szabó Éva és Molnár Georgina. A gimnázium tanulói eredményesen szerepeltek a megmérettetésen: Kiss Julianna 2. helyezést ért el a 11-12.-es korosztályban, Kovács Dorottya és Pallay Mária pedig különdíjban részesültek.

A heti program igen változatos és színvonalas volt. A vendégek megismerkedhetek Nagybánya, illetve Szamosardó, Koltó és Máramarossziget jellegzetes látványosságaival. Koltón megtekinthették a Petőfi Sándor Múzeumot, majd a Budapestről érkezett Kovács István tartott előadást Mátyás király és a Szent Korona címmel. Alkalom nyílt a néptánctanulásra, a helyi hagyományok megismerésére is. A versenyzők egy alternatív verseny keretében előadói tehetségüket is bemutathatták.

A rendkívül gazdag programsorozat méltó befejezése volt Kilyén Ilka, a Marosvásárhelyi Színház művésznőjének díszelőadása.

Minden résztvevő maradandó élményekkel gazdagodva tért haza, remélve, hogy ennek a szép kezdeményezésnek lesz folytatása.

Molnár Georgina