Száz év múlva is éljen a magyar szó
Főiskolai diplomaátadó ünnepség
Immár hagyományosan a beregszászi református templomban tartotta idei diplomaátadó és tanévzáró ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. Elsőként Kacsó Géza lelkipásztor szólt a friss diplomásokhoz, aki Mikeás könyve ötödik részének hatodik verséből olvasta Isten igéjét. Nemzeti imádságunk eléneklése után Vass Ilona, a főiskola főtitkára köszöntötte a főiskolai tanácsot és a meghívott vendégeket.
Dr. Soós Kálmán, a II. RFKMF rektora Kós Károly erdélyi író szavaival kezdte ünnepi beszédét: "A mi nagyságunk a mi erőnk. Az lesz a miénk, amit mi ki tudunk küzdeni magunknak." Majd megtudhattuk, hogy az idén különböző képzési formákban 264 hallgató jut a végzettségét elismerő különböző szintű oklevélhez. 2008 nyarán a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán 1067 hallgató számára ért véget a tanév. A képzésben 608 nappali tagozatos, 165 speciális képzésben részt vevő, illetve 291 levelező tagozatos hallgató tett eleget a követelményeknek. 13-an vehettek át államilag elismert "specialist" oklevelet, 226-an pedig "bacchelor" szintű diplomát, ezek közül négy kitüntetéses – három angol és egy történelem szakos hallgató. A főiskola történetében először adtak át a nemrég indított új szakon biológia-, magyar-, ukrán- és matematikatanári oklevelet. Immár másodszor adták át a főiskola, mint képzési hely oklevelét azoknak a hallgatóknak, akik kertészmérnöki és gazdálkodási képzésben vettek részt. Tudásukat az anyaintézmény, a budapesti Corvinus Egyetem és a Nyíregyházai Főiskola főiskolai oklevéllel ismerte el. A tanári és speciális képzés mellett a főiskolán folyó pályázati programok által támogatott különböző tanfolyamokon – nyelvi képzések, turisztikai és egészségügyi, titkár-ügyintézői, EU-s ismeretek és ECDL-tanfolyamok – ebben a tanévben 241 személynek biztosítottak lehetőséget, hogy tudásukat fejlesztve jobban érvényesítsék képességeiket a munkaerőpiacon. A május végéig tartó képzések döntő része azonban az emelt szintű érettségi kapcsán szerveződött, amelyre mintegy 400-an jelentkeztek. Jelzésértékű egyébként, hogy a végzősök többségének már van végzettségüknek megfelelő állása, illetve folytatják tanulmányaikat – mondta el a rektor, aki szólt a végzősök tudományos kutatás iránti érdeklődéséről, valamint a diploma és a tudományos fokozat honosítási problémáiról, az intézményben szervezett tudományos konferenciákról, kiadványokról és kulturális rendezvényekről is, valamint a főiskola intézményes kapcsolatairól.
A végzősök nevében az angol szakos Molnár Ferenc szólt, aki itt szerzett tapasztalatai mellett a főiskola kárpátaljai magyarságunk életében betöltött fontos szerepéről beszélt, majd köszönetet mondott az intézmény tanárainak, fenntartóinak és a szülőknek.
Dr. Orosz Ildikó, a II. RFKMF elnöke döntéseink fontosságára hívta fel a figyelmet ünnepi beszédében. "Az ember ha küzdeni akar, akkor tegye ezt lelkiismerettel, előremutatással és hozzon meg olyan jó döntéseket, amelyek segítik azt, hogy tíz, húsz, száz év múlva ebben a templomban hangozzék el magyar szó keresztelők és más alkalmak kapcsán. Éljenek itt akkor is magyarok. Ehhez viszont az kell, hogy próbáljunk valami módon megkapaszkodni." Végül az elnök asszony egy Assisi Szent Ferencnek és Marcus Aureliusnak tulajdonított mondással zárta beszédét: "Uram, adj erőt, hogy megváltoztathassam a megváltoztathatót, türelmet, hogy elviseljem a megváltoztathatatlant, és bölcsességet, hogy a kettőt meg tudjam egymástól különböztetni."
A végzősök esküjét követően dr. Orosz Ildikó és dr. Soós Kálmán ünnepélyesen átnyújtotta az oklevelet az immár friss diplomás fiataloknak, akiket elsőként Margitics Jaroszláv beregszászi görög katolikus parochus és Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Magyar Református Egyházkerület püspöke köszöntött és látott el megszívlelendő tanácsokkal.
A diplomaosztó ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget, majd a végzősök tanáraik, szüleik és a meghívott vendégek kíséretében átvonultak a főiskola főépületének nagytermébe, ahol Brenzovics László, a megyei tanács és a KMKSZ alelnöke mondott köszöntőt.
Badó Zsolt