Szlatinai bányahelyzet

2008. július 25., 10:00 , 393. szám

Miközben a bánya mélyén napról napra emelkedik, a felszíni tavakban pedig folyamatosan csökken a vízszint, s a técsői járási, illetve a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás szinte naponta bombázza azonnali cselekvést sürgető levelekkel a kormányt, a megyevezetés címére csupa semmitmondó válasz érkezett eddig.

A Gazdasági Minisztérium tárcavezető-helyettese, Valerij Muntyijan például azt felelte, hogy teljes mellszélességgel támogatja a megyei tanács 17., soron kívüli ülésén hozott vonatkozó határozatokat, s amennyiben konkrét adatok merülnének fel a bánya nehéz helyzetének javítását illetően, azok feldolgozásában szívesen segítenek. A Regionális Fejlesztési és Építésügyi Minisztérium szintén kiáll a tanácsi határozat mellett, s egy közös cselekvési terv kidolgozását szorgalmazza. Vagyis mindkét tárca a "fogjuk meg és vigyétek" elvnek megfelelően foglalt állást. A Munkaügyi és Szociálpolitikai Minisztérium pedig még egyet rúg a súlyos betegbe azzal a megállapításával, hogy a 2008 februárjában megejtett ellenőrzés során kiderült, a bánya vezetése 1 866 000 hrivnya bérrel tartozik 406 dolgozójának, ami miatt szabálysértési jegyzőkönyv került felvételre. Nos, ez valóban hathatós segítség volt a tárca részéről egy olyan bányának, amely vis mayor-okok miatt immár hosszú hónapok óta nem termel, tehát bevételhez sem jut, ezért nem áll módjában fizetéseket számfejteni.

pp