Szaporodik a szülői oltás-stop

2008. augusztus 1., 10:00 , 394. szám

Kárpátalján megnövekedett azoknak a szülőknek a száma, akik nem engedik beoltatni gyermekeiket. Még a kötelező oltásokat is visszautasítják.

Megyénkben az elmúlt év folyamán hétszáz alkalommal utasították el a szülők gyermekeik esetében a kötelező védőoltások beadását. Erről Szvitlana Oberemko, a megyei KÖJÁL főepidemiológusa beszélt legutóbbi ungvári sajtótájékoztatóján.

A járványügyi főorvos ezt az oltások kapcsán a sajtó által gerjesztett hisztériával magyarázza. Mint elmondta, a különböző médiákban közel kétezer oltásellenes cikk és híradás látott napvilágot az írott és az elektromos sajtóban.

Szerencsére nem minden szülő dőlt be a - többek között politikai indíttatású - negatív kampánynak, így 2008 első félévében 132,5 ezer beadott oltás biztosítja a gyerekek ellenálló-képességének szinten tartását.

A tisztiorvos örvendetesnek ítélte egyébként, hogy Kárpátalján az elmúlt két esztendő során közel egyharmadával csökkent a hepatitis A-ban (fertőző májgyulladásban: közismert nevén sárgaságban) megbetegedettek száma. Ez a regresszió azonban mégsem teljesen megnyugtató, mert a megyében még így is hétszer annyian kapják el ezt a fertőzést, mint az ország más régióiban.

pp