Egyre több az ukrán netbűnöző
A szellemi tulajdont és a számítástechnikát érintő ezeregyszáz bűncselekményt derített fel az év első felében a rendőrség Ukrajnában, ami több mint 50 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.
Az Ukrán Belügyminisztérium Gazdasági Bűnözés Elleni Állami Szolgálatának jelentése szerint az adott időszakban országosan 503 számítástechnikai bűncselekményt tártak fel, amiből 363 eset már bírósági szakban van (45 százalékkal több az egy évvel korábbinál). Ebben a szférában 168 bűncselekményt az Internet-technológiák terén követtek el, ami 60 százalékos növekedést jelent a múlt év azonos időszakához képest. Az év első felét tekintve az ukrán kiberbűnözők számlájára közel 120 olyan bűncselekmény írható, amelyet elektronikus fizetési rendszerek felhasználásával hajtottak végre. További 46 esetben távközlési rendszerek alkalmazásával végeztek törvénytelen tranzakciókat. Kijevben például jelenleg négy személy ellen folyik eljárás, mert külföldi bankokat károsítottak meg hamisított hitelkártyák felhasználásával. A bűnözők félezer esetben vásároltak különféle árukat 1,2 millió hrivnya értékben.(Origo/fürkész)