A kezdő dózis

Fiatalkori italozás

2008. augusztus 22., 10:00 , 397. szám

Az ukrajnai tinédzserek körében mind népszerűbbek az alacsony alkoholtartalmú italok. A sör és a különféle koktélok fogyasztását tekintve a hazai fiatalság az élre került Európában, s még a közismerten sokat ivó oroszokat is megelőzi.

A kisvárosokban szégyenlősebbek a fiatalok, a nagyobbakban alig rejtőzködnek, ha inni akarnak. Igor barátaival alig néhány méternyire az iskolától, egy kis parkban vert tanyát. Mindhárom fiatal kezében literes műanyag sörösüveg, úgy magyarázzák az elmaradott újságírónak, hogyan lehet viszonylag gyorsan és olcsón "betintázni", azaz berúgni. "A legolcsóbb még mindig a vodka, de sokkal menőbb 2-3 üveg koktél, például gin tonic, vagy rum kóla, s rá egy liter sör" - mondja Igor, s a kezében tartott műanyag palackra mutat. Mint megtudjuk, a literes sörökből naponta akár kettőt is megisznak, a 3-4 százalékos alkoholtartalmú koktélokhoz ritkábban jutnak hozzá, mert "hatásukhoz" viszonyítva meglehetősen drágák. A srácok általában a szüleiktől kapott zsebpénzből "gazdálkodnak", amiből legtöbbjüknek mindig futja egy-egy menő italra, különösen a hétvégéken.

Ugyancsak nagyot tévedünk, ha azt hisszük, hogy Igorék esete egyedi. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO egy idei felmérése még a szakembereket is meglepte. Ukrajna az első helyen végzett negyven európai ország között a rendszeresen alkoholt fogyasztó 11-15 éves fiatalok számát tekintve. A sörrel kacérkodó 11 évesek között Ukrajnától erősen elmaradva Izrael és Szlovákia következik a rangsorban. Az ebben a korban alacsony alkoholtartalmú italokat fogyasztó tinédzserek tekintetében Ukrajna mögött Oroszország és Málta osztozik az "érmes" helyeken.

Összességében a 14 és 18 év közötti honfitársaink 40 százaléka fogyaszt alkoholt, a heti rendszerességű sörivók száma pedig négy év alatt megduplázódott a legfiatalabb italozók körében. Ugyanakkor a tömény szeszesitalok hovatovább utolérik népszerűség tekintetében a sört, állítják a kijevi Jaremenko Intézetben.

A narkológusok és a pszichológusok riadót fújnak, azt mondják, a probléma kezd össznemzetivé válni. Úgy tűnik, állítják a szakemberek, hogy Ukrajnában nem harcolnak az alkoholizmus ellen, hanem éppen hogy az italozó életmód propagandája folyik.

Miért ne innának a fiatalok, mondják a hozzá értők, amikor szinte valamennyi példaképük - popsztárok, színészek, sportolók stb. - maguk is isznak vagy legalábbis reklámozzák az efféle italokat. A helyzeten csak ront, hogy a törvényi tiltás ellenére a legtöbb üzletben eladnak szeszesitalt a kiskorúaknak, a társadalom pedig elnéző az alacsony szesztartalmú italok fogyasztásával szemben. Sőt, a koktél vagy a sör szinte megszokott velejárójává vált a közösségi eseményeknek e korosztály számára.

Valamelyik átlagos szombaton este egy diszkó előtt bámészkodunk. A közeli padokon, kerítéseken fiatalok ülnek, sokuk kezében üveg. "Sosem iszom töményet - mentegetőzik a 15 éves Laci. - Még a sört is utálom, mert keserű, és büdös lesz tőle az ember lehelete. Ezek a koktélok viszont igazán jóízűek és menők."

Menők - éppen itt van a kutya elásva, vélik a szakemberek, akik szerint hiábavaló minden alkoholellenes propaganda, amíg a közvélemény - nem utolsósorban a reklámoknak köszönhetően - divatos és veszélytelen dolognak tartja a különféle koktélok és energiaitalok fogyasztását a fiatalok körében. Másfelől ez az elharapódzó koktélozási divat még a kisebbik rossz, mutatnak rá szociológusok. A vizsgálatok szerint ugyanis a 11-12 évesek fele a sört választja, az idősebb iskolások pedig valami még erősebbet. A megkérdezett tizedikeseknek és első évfolyamos szakiskolásoknak a fele majdhogynem minden nap fogyaszt sört, egynegyedük pedig valamilyen tömény italt is.

Ennyi tökéletesen elegendő ahhoz, hogy valaki már 20 éves korára alkoholistává váljék, vélik az orvosok. A szakrendelők máris mintegy ötezer veszélyeztetett fiatalt tartanak nyilván az országban, számuk azonban valójában ennek legalább a tízszerese lehet.

Egyes kutatók megfigyelései szerint a lányok már alig maradnak el a fiúk mögött az elfogyasztott alkohol mennyisége tekintetében, a felsőbb osztályokban pedig nemegyszer ők viszik el az ivási pálmát.

A szociológusok rámutatnak: az ifjúkori italozás legnagyobb veszélye abban áll, hogy az így felnövő fiatalok az idő múlásával "felnőtt" italokat és kábítószereket választanak maguknak, onnan pedig már valóban csupán egy lépés az alkoholizmus, a kábítószerfüggőség... (Kárpátalja/Korreszpondent)