Nincs arányban az esetleges nyereség azzal, amit elveszíthetünk

Az utóbbi hónapokban, részben az új ukrán oktatási törvény és érettségi-felvételi rendszer hatására egyre több magyar szülő íratja gyerekét ukrán iskolába. Az alábbiakban Popovics Béla, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola és a Szent István Líceum magyartanára, 17 éve a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke, háromgyermekes családapa fejti ki gondolatait a témával kapcsolatban.

Végtelenül elszomorító az a tény, hogy a családok egy részének fontosabb a régóta megőrzött magyar identitásnál a gazdaságilag éppen előnyösebbnek tűnő ukrán iskola. Értem ezen szülők gondolkodásmódját, akik a nyelvi környezettől várják gyermekük ukrán tudásának tökéletesedését. Viszont nagyon meglep és elkeserít, hogy nem látják az ebben rejlő veszélyt és csapdát. Semmilyen garancia nincs arra ugyanis, hogy a magyar gyerek megtanulja az ukrán iskolában az ukrán nyelvet olyan szinten, hogy ukrán anyanyelvű diáktársaival felvegye a versenyt a felvételi vizsgákon. Ukránul nyilván valamennyire fog tudni beszélni, viszont a tanulmányi eredmények nem lesznek rózsásak, s borítékolhatóan így olyan helyzet fog kialakulni, hogy sem magyarul, sem ukránul nem fog tudni annyira, hogy később eredményesen felvételizhessen egy itteni vagy egy magyarországi felsőoktatási intézménybe. A bonyolult lelki vonatkozásokról, a kisebbrendűségi komplexusról már nem is beszélek, ami nagy valószínűséggel kialakul ezen gyermekekben az ukrán iskolákban, ahol sok olyan kifejezetten sokkoló negatív inger érheti a magyar gyermeket, ami egész életére kihatással lesz.

A fentieken kívül azért fontos a magyar iskola a magyar gyermek számára, mert nagyrészt itt szocializálódik, a családon kívül itt ismerkedik meg mindazzal, ami a magyarság szellemi és tárgyi öröksége, érzi meg azokat a finomságokat, árnyalatokat, lelki rezdüléseket, a szavak és az énekek ízét, a szó és a dal mögött rejlő több évszázados vagy évezredes mélységet, "a múltnak kútját", amelyek csak gyerekkorban épülhetnek be az ember tudatába, lelkébe, személyiségébe. Később már nem! Mindezek ismeretében szeretheti meg a gyermek nemzetét, mert amit nem ismer, azt nem tudja megszeretni. Ezzel a háttérrel alakulhat ki benne egy egészséges önértékelés, büszkeség, tartás, és a férfias kiállás az élet számos területén ezen értékek megőrzésére. Egy másik kultúrát igazán értékelni, megérteni és tisztelni csak az tud igazán, akinek van sajátja. Elképzelhető, hogy az elkövetkező évek alatt - ahogy az elmúlt időszakban - sokszor konfrontálódik majd azokkal, akik nem jó szemmel nézik a kárpátaljai magyarság megmaradását elősegítő törekvéseket, de tiszteletet fog kiváltani az ellenfeleknél is, mert aki hisz valamiben, ehhez ragaszkodik és elveiért tenni is kész, azt valójában tisztelik, szemben állnak vele, küzdenek vele, de tisztelik. Nem kap viszont tiszteletet az - bármennyire úgy tüntetik fel vagy úgy tűnik fel önmagának - , aki mindenáron a többséghez akar igazodni, feladva ezzel önmagát, identitását.

Ebben az értékvesztett, elnemzettelenítő, bűnt, talmi kacatot értékként hazudó világban nagyon fontos tartozni valahova az életben, nagyon fontos gyökerekkel rendelkezni. Ez jó eséllyel megóv az élet viharaiban, értékrendet teremt, a válaszutakon megmutatja az irányt. Ha képes vagyok közösségemért élni, megérzem azt is, hogy fontos vagyok a közösségemnek. Ha felismerem azt, hogy az életet Istentől arra kaptam, hogy szolgáljam embertársamat, akkor boldog leszek és békesség lesz a szívemben, mert áldás, kegyelem fogja kísérni tetteimet. Az életünket ugyanis nem azért kaptuk, hogy mindenáron a jobbat, az előnyösebbet keressük, hanem azért, hogy szebbé, boldogabbá tegyük azt a világot, ahova az Isten rendelt bennünket. Többek között ezeket a - megítélésem szerint - nagyon fontos dolgokat értjük meg gyermekkorunkban. Egyszerűen nincs arányban az ukrán nyelv jobb megtanulása végett ukrán iskolába íratott gyermek esetleges nyeresége (ez is nagyon kétséges) azzal, amit elveszíthet.

A munkácsi magyar iskolába jártam magam is, s három lányom közül a két nagyobbik már szintén itt tanul. A legkisebbik nemsokára öt esztendős, rövidesen ő is a II. Rákóczi Ferenc Középiskola padjait koptatja. Annak idején egy alkalmatlan program és metodika szerint heti több órában az orosz nyelvet igyekeztek nekünk oktatni csekély eredménnyel. A helyzet vészesen hasonlít a mai ukrán nyelv oktatásának a rendszeréhez. Viszont a nehézségek ellenére nem írattak be/vagy át a szüleink ezért orosz vagy ukrán iskolába bennünket. Kitartással és munkával megtanultuk ezt a nyelvet, s tovább tudtunk tanulni, s úgy érzem, megálljuk a helyünket az életben. A rokonságban és a baráti körben szinte mindenki magyar iskolába járt, s eredményesen tovább tudott tanulni.

Azért is fontos az, hogy magyar iskolába írassuk gyermekeinket, mert csak ilyen módon tudjuk megőrizni nagyon nagy nehézségek árán kivívott és felépített magyar iskolarendszerünket. Ha a szülők ukrán iskolába íratják gyermekeiket, akkor a magyar iskola puszta léte lesz idővel megkérdőjelezve, ugyanis ha nem lesz gyerek, nem lesz magyar iskola. Amit a cseh és a szovjet rendszer hatalmi, adminisztratív eszközökkel nem tudott elérni az elmúlt évtizedekben, nem tudta megszüntetni a magyar iskolát, képesek vagyunk mi, magyarok ezzel az átgondolatlan hozzáállással tálcán felkínálni.

Küzdöttünk és küzdeni is fogunk a magyarság jogaiért, iskoláinkért, de az esélyeink gyengülnek, ha olyan személyekből áll a kárpátaljai magyarok közössége, amely elveszítette, meggyengítette vagy egyszerűen meg sem szerezte magyar identitását.

Végül, de nem utolsósorban az ukrán iskolát végző magyar gyermek későbbi házastársát jó eséllyel ukrán közegben találja majd meg, ami nagyon felgyorsítja az itteni magyarság asszimilációját.

Ebben az egész kérdéskörben kiemelten fontos a magyar iskolák vezetőinek hozzáállása, hogy értsék a kérdés súlyát és hogy el tudják magyarázni a szülőknek, akiket most nagyon elbizonytalanított a hatalomnak ez a kegyetlen hozzáállása. Ha az iskoláink vezetői jellemesen, egy emberként kiállnak - kétségtelenül nehéz feladat - a magyar közösség érdeke mellett, s nem az állami lojalitás és a pozíció megőrzése lesz az elsődleges szempont, akkor sokkal nagyobb eséllyel tudjuk a bennünket megillető jogokat kiverekedni.

Az új ukrán oktatási koncepciót egyszerűen felháborítónak, provokatívnak és alkotmányellenesnek tartom. Egyrészt az emelt szintű érettségi-felvételi kötelező ukrán vizsgája diszkriminatív módon sújtja a magyar iskolák végzőseit, másrészt az ukrán vizsgákon a magyar iskolák végzősei is olyan szinten kellett érettségizzenek ukránból, amely az ukrán iskolák programjához volt igazítva. Az állam semmilyen esélyegyenlőséget sem biztosított a területén élő magyar nemzetiségű és anyanyelvű adófizetők gyermekeinek, bár kötelessége. Ez több mint felháborító. Ez jogsértés. Ha Ukrajna komolyan veszi nemzetközi elkötelezettségeit az ország területén élő kisebbségek (így a magyar) nemzeti megmaradásának biztosítására, akkor tudomásul kell vegye, hogy itt nemcsak ukránok élnek, hanem sok nemzetiség, amelynek nem anyanyelve az ukrán. Egyszerűen abszurdum, hogy küzdelemmel ugyan, de a Szovjetunió alatt és később is az ungvári egyetemen a felvételiken évről évre el lehetett érni, hogy az orosz, illetve ukrán vizsga kiváltható volt magyarral, s most a független, az uniós tagság felé törekvő Ukrajnában, a totalitárius rendszer széthullása után ez problémát jelent. Bízom abban, hogy munkánk eredményes lesz, a megnyugtató megoldás rövidesen megszületik, s az illetékes ukrán hatóság is belátja mihamarabb ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát.