2008. szeptember 5.

2008. szeptember 5., 10:00 , 399. szám

"Amikor az apostolok visszatértek, elbeszélték neki mindazt, amit tettek. Akkor maga mellé vette őket, és elvonult velük külön egy Bétsaida nevű városba. De amikor a sokaság észrevette, utánament. Jézus örömmel fogadta őket; beszélt nekik az Isten országáról, és a gyógyulásra szorulókat meggyógyította ." (Lukács 9.10-11)

Jézus egy csendes napot akart eltölteni a tanítványokkal, ezért vonult el velük külön egy Bétsaida nevű városba.

Jézus és apostolai zavartalan együttlétét zavarta meg a sokaság. A tanítványok szívesen elküldték volna őket. És velük szemben mit tett Jézus?

1. Örömmel fogadta őket. Jézus látta, hogy ezek az emberek ki vannak éhezve: szeretetre, jó szóra, Igére, kenyérre. Jézusnak érző szíve van, ezért nem küldte el a sokaságot. Ma is nagyon sokan élnek így, és jellemző rájuk, amit Füle Lajos Emberek Jézus nélkül c. versében ír: "Vak utakon bolyongva járnak, céltalanság kíséri őket." Sokan élnek körülöttünk úgy, hogy semmi életcéljuk nincs. Mi ennek az oka? Nincs Jézusuk. A Megváltó sok ember életéből ma is ki van zárva.

2. Beszélt nekik az Isten országáról. Jézus először Igét adott az embereknek és csak utána kenyeret. Ma sokaknak csak a kenyér kell, de nem kell az Ige. Nemzetünk a napokban az államalapítóról emlékezett meg és az új kenyér ünnepét méltatta. Amikor gyülekezeteinkben megterítjük az Úr asztalát abból az alkalomból, hogy megköszönjük az új kenyeret, vajon tudunk-e hálát adni az Élet Kenyeréért, Jézusért? Élünk-e Vele és vállaljuk-e a közösséget Vele naponta?

3. A gyógyulásra szorulókat meggyógyította. A világnak ma is sokszor ilyen Jézus kellene, aki segít a testi bajok idején. És sokszor nem vesszük észre, hogy milyen sok körülöttünk a lelki beteg, a megkötözött ember. Sokszor az a Jézus, aki az életünk minden baján tud és akar segíteni, nem kell! Jézus többet akar adni, mint testi gyógyulást ma is. Ad örök életet, örömet, békességet.

Adja meg Urunk, hogy legyünk készek tanulni Jézustól. A hozzánk fordulókat tudjuk örömmel fogadni, hirdetni nekik az Isten országáról szóló örömhírt és megmutatni nekik az utat Jézus felé, Aki ma is minden bajra az egyetlen megoldás.

Ámen.

Mező Miklós