Az oltás ölte meg az iskolást

2008. szeptember 12., 10:00 , 400. szám

A tizenegyedikes tanuló halálát mégiscsak a kanyaró és vöröshimlő elleni indiai oltás okozta - állapította meg a haláleset kivizsgálására létrehozott eseti parlamenti bizottság.

"Végső döntés az ügyben a bizottság ülése után születik - jelentette be újságíróknak Vagyim Kolesznyicsenko, a bizottság egyik tagja. - Annyit máris tudni lehet, hogy az oltóanyag, amellyel beoltották a kramatorszki iskolást, nem volt szertifikálva nálunk. A készítményt Afrikában próbálták ki. Hozzánk az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlására került, s jogszabályainkat megsértve, nem esett át a szertifikáción."

A honatya szavai szerint a bizottság ennél szomorúbb következtetéseket is kénytelen volt levonni: több mint a fele azoknak a vakcináknak, amelyekkel Ukrajnában a gyerekeket és a felnőtteket oltják, nem estek át a szertifikáción.

Mint emlékezetes, tavasszal több mint kétszáz ukrán iskolás került kórházba a kanyaró és vöröshimlő elleni oltás után. Egy kramatorszki diák életét vesztette a kórházban. A történtek hatására az országos oltási kampányt leállították. Az egészségügyi minisztériumban egyelőre nem kívánták kommentálni a bizottság megállapításait. (Kárpátalja/segodnya.ua)